2020. június 5., péntek

DÉLELŐTT | 
Krisztus ajándékba adta önmagát

Igehely: Ef 5:1-2; Kulcsige: Ef 5:2 „És éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.”

Jézus nemcsak azt volt kész megosztani velünk, amit az Atyától kapott, hanem önmagát is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint földi élete, szolgálata, önzetlen szeretete, végül kereszthalála.

„Kövessétek azért... a Fiú Isten példáját” (Masznyik – fordítás.). Macedónia gyülekezeteinek tagjairól olvassuk, hogy adományukat az tette értékessé, hogy először önmagukat adták az Úrnak (2Kor 8:5). Ebben Jézus követői voltak. Legyünk mi is szeretett gyermekek!

A szeretetben való járás visszatérő gondolata ennek fontosságát jelzi. Ez a szeretet pedig nem lehet akármilyen, hanem a Krisztuséhoz hasonló. A hívők cselekedeteinek ez a mozgatórugója. A szolgálatra is ez motivál (1Kor 16:14). Egyik énekünk szerint Jézus szeretettől hajtva jött le értünk a nyomorba. Élete meg nem érdemelt ajándék volt és maradt minden ember számára. Engem személyesen az Ő szeretetteljes áldozata ragadott meg, amiért nagyon hálás vagyok, és ami azóta is egyre jobban lenyűgöz.

Ki a példaképed, kit utánozol? Ki rendelkezik az életeddel? Mi a szolgálatod mozgatórugója?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

A megelevenítő Lélek munkája

Igehely: Ez 37:1-14; Kulcsige: Ez 37:14 „Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr.”

Ezékiel próféta látomás által vesz tudomást Izráel szellemi állapotáról. Völgy, tele szétszórt, megszáradt csontokkal. Ide vitte ki, tette le annak közepén, majd hordozta körül az Úr az ő szolgáját. Fájdalmas, de volt, és van ma is, hogy Isten népe ilyen kilátástalan állapotba kerül.

A megújuláshoz ma is szükség van:

1. Isten üzenetét engedelmesen továbbadó szolgákra, akik az Ő igéjével készek megszólítani a száraz csontokat is. Ez értelmetlennek és nevetségesnek tűnik ugyan, de Isten szava ma is erős és csodákra képes.

2. Helyzetüket felismerő emberekre, akik Isten szavára válaszul elismerik elveszett, kivágásra méltó állapotukat. Ez történt Izráel népével pünkösd napján. Ezzel kellett szembesülnöm nekem is többször életem folyamán.

3. Isten irgalmas, kegyelmes tettére, amire a tetemek, a bűnös emberek megmozdulnak. Ami felébreszt, érzékennyé tesz a bűnnel, az Ő szavával szemben, és helyreállít.

Bánjuk meg bűneinket, és éljünk úgy, hogy eljöjjön a felüdülés ideje az Úr színe elől újból (ApCsel 3:19), mert ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges (Mt 19:26).

Kiss Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 2Sám 5:6–12; Kulcsige: 2Sám 5:10 „Dávid egyre jobban emelkedett és növekedett, mert vele volt az Úr, a Seregek Istene.”

Dávid elfoglalta a honfoglalás után még a jebusziak birtokában maradt sziklavárat. Ez a saját területe lett, így lakhely és település szempontjából nem függött egy törzs kegyeitől sem, még a magáétól, a Júda törzséétől sem. Ez lett a későbbi Jeruzsálem, az ország fővárosa.