2019. április 21., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Az első tanúk

Igehely: Jn 20:1-10; Kulcsige: 20:1 „A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.”

Az evangélium olvasásakor többször feltűnt nekem az, hogy a tanítványok milyen nehezen értettek meg bizonyos dolgokat Jézus tanításaiból. Látásuk, értelmük nagyon korlátozott volt. Bár Jézus gyakorlatilag éjjel-nappal velük volt, és tanítása különösen erőteljes és hatalmas volt, sőt Őt magát, mint a világ világosságát ismerhették meg, most mégis úgy látjuk, hogy a tanítványok elméjére, mintha valami homály szállt volna rá. Jézus halálakor aztán még sötétebb lett minden. A férfitanítványok szétszóródva ki itt, ki ott próbálták magukban feldolgozni az elmúlt napok eseményeit. A nőtanítványok és főként a magdalai Mária nem törődött bele olyan könnyen szeretett Mestere elvesztésébe. Úgy hiszem, hogy még elevenen élt benne annak a csodának az emléke, amely során Jézus megszabadította őt ördögi megszállottságából. Azon a vasárnap reggelen úgy érezte, hogy tennie kell valamit szabadító Uráért, még ha halott is volt. Csodálatra méltó ez a hűség és ragaszkodás. Mária hozzáállása jótékony hatással volt Péter és János lelki helyreállására is. János azt írja akkori megtapasztalásáról: „Látott és hitt.” Még egy bizonyos időnek el kellett telnie, amíg teljesen összeállt bennük a kép és megértették az Írásokat, de Húsvét hajnalán valami újszerű megtapasztalásban volt részük, amiben addig még nem.

Emlékszel-e olyan alkalmakra, amikor egy esemény, találkozás vagy Isten Igéje különös hatást gyakorolt lelki életedre? Adj hálát ma reggel ezekért az áldásokért.

Nagy Kasza Zoltán

Imaáhítat: 

Magasztaljuk az Urat életünk egyetlen alapjáért, Jézus Krisztusért! – 1Kor 3:10-11

Bibliaóra: 

A názáreti Jézust keresitek? – Mk 16:1-8 (Mk 16:6)

DÉLUTÁN | 

Ne sírj, Mária!

Igehely: Jn 20:11-28

Csodálatra méltó a magdalai Mária hozzáállása a feltámadás körüli eseményekhez. Az ő személyében nyilvánvalóan beigazolódott az, amit Jézus egy alkalommal úgy fogalmazott meg, hogy „akinek sok bocsáttatott meg az nagyon szeret”. Tudjuk, hogy Jézus ezt az asszonyt mély megkötözöttségekből szabadította meg. Máriát ez mély hálára indította, és most sem tudott olyan könnyen napirendre térni szeretett Megváltójának elvesztése fölött. Megdöbbentő számunkra az a mély érzelmi megrázkódtatás, amely akkor nyilvánult meg, amikor Mária szembesült azzal, hogy a Mester teste eltűnt a sírboltból. Figyelemre méltó az a tény is, hogy kinek jelent meg először a feltámadt Úr? Annak akinek a legjobban hiányzott. Elképzelhetjük, hogy mennyire ragyoghatott az arca azon a vasárnap reggelen, amikor Jézus nevén szólította őt. „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5:4)

Jó látni ebben az igeszakaszban azt is, hogy Jézus első ízben szólítja tanítványait testvéreinek. A golgotai áldozat, a vér által immár minden benne hívő ember, férfi vagy nő, fiatal vagy idős, gazdag vagy szegény, zsidó vagy pogány Jézus testvére lehet. „Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni.” (Zsid 2:11) Aztán még hadd említsük meg azt is, hogy Jézus erre a hűséges, odaadó nőtanítványra bízza azt a kiváltságos szolgálatot, hogy elsőként közölheti Jézus férfi tanítványainak a nagy hírt: „láttam a feltámadt Urat”!

Ezen a vasárnapon gondoljunk hangsúlyosabban nőtestvéreink odaadó, hűséges szolgálataira. Adjunk hálát azokért, akik a magdalai Máriához hasonlóan ilyen ragaszkodó szeretettel szolgálják az Urat. És ha vannak olyan nőtestvérek a közösségben, akikre még nem jellemző ez a lelkület, akkor itt az idő, hogy ők is csatlakozzanak az odaszánt életű nőtanítványokhoz.

Nagy Kasza Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Mt 6:24–30; Kulcsige: Mt 6:24)

Mire figyelsz? Jézus arra biztat, hogy nézzük meg az égi madarakat. Ehhez kicsit fel kell emelnünk a tekintetünket, és így vehetjük észre a szárnyukat táró, magasan röpdöső galambokat, cikázó fecskéket vagy köröző ölyveket. Felfelé tekintünk-e? Arra is biztat, hogy figyeljük meg a mezei liliomokat. Ez megállást, elcsendesedést és szemlélődést igényel. Van-e manapság időnk és vágyunk ennyire lelassítani, hogy a növények növekedését, szirmaik kinyílását, színeik pompáját észrevegyük?