d.e. Segít a szabadulásért hálát adni – 2Móz 15:1-18; Kulcsige: 2Móz 15:1
Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. (1Móz 15:1)
Az Úr megváltott népe nem tehetett egyebet, mint hálát adni a szabadulásért.
A legelső lépéstől, attól kezdve, hogy elindultak a Veres-tenger egyiptomi oldaláról, egészen, amíg megérkeztek a Sínai-félsziget felőli oldalra, Isten szabadításának sorozatát tapasztalták meg.
A megváltottak előtt az Úr nyitotta meg a tengert. Ellentétben azokkal, akik ezt a csodát természetes módon értelmezik, az ige azt mondja: Isten természetfeletti módon cselekedett. Volt ugyan szél, lehetett keskeny földsáv, de a futó habok megálltak, mint egy fal, „a tenger szívében megmerevedett a mélység.” Ez a csoda bátorításul volt a fogságból szabadult népnek, hisz Isten segítette őket át. Lehetővé tette Isten azoknak, akik Mózesre keresztelkedtek meg, hogy énekszóval és örömteli ujjongással adjanak hálát a szabadulásért Jahvénak.
Az egyiptomiak előtt az Úr zárta össze a tengert. Látva a csodát, a fáraó és tábornokai haditervet eszelnek ki: „Űzöm, utolérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom.” Bár katonai szemmel az elgondolás tökéletes volt, de az ellenség nem számolt azzal, hogy él az Úr, a megváltottak mindenható Istene. Isten, aki a csodát létrehozta, megváltott népét átsegítette, az egyiptomiak ellen cselekedett. Ismét fújt a szél és a vizek visszarendeződtek. Az egyiptomi hadsereg, mint az ólom a vízben, elmerült. Ezek után lett nagy sírás Egyiptomban.
A kánaáni népeket megrendítette Isten csodája a Veres-tengernél. A megváltott nép Mózessel, Áronnal, Mirjámmal együtt hálát ad Isten segítségéért. Örömmel énekelik, hogy a hír által, ami őket megelőzi, Isten megremegteti, feldúlja Kánaán népeit, rettegés száll reájuk, és elcsügged az egész lakosság. Így segített az Úr ismét megváltottainak, hogy örököljék a földet, amit Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek ígért hajdanán.
Isten valamennyi embert hív. Akik hallják a hívást kéri, hogy térjenek meg hozzá. Kihív egyenként a bűnös életvitelből és gyülekezetté formál minket. A megváltottak gyülekezetét körülveszi az Úr a szabadításával. Megszabadít a gonosz kezéből, és segít a szabadulásért hálát adni, napról-napra. (KÁ)
Imaáhítat: Imádkozzunk, hogy az Urat magasztalja éneklésünk és zenélésünk! – Zsolt 33:2-4
Bibliaóra: Miként válaszolsz Isten megbízatására? – Bír 6:11-35 (Aranymondás: Ézs 6:8)
d.u. Hit és cselekedetek – Jak 2:14-26
Tetteink véghezvitelét többnyire az határozza meg, hogy milyen haszna van: mit használ nekem, és mit használ másoknak?
Amikor ebben az igében Jakab apostol a hitről beszél, ezzel kapcsolatosan is felteszi a kérdést, hogy mi a haszna? A hit szép és nemes erénye a hívő életnek, de erről nemcsak beszélni kell, hanem a hitnek úgy kell megnyilvánulnia, hogy az hasznos legyen. Az apostol szerint akkor van haszna a hitünknek, ha ez cselekedetekben megnyilvánul, és ezzel kapcsolatosan fel is sorol néhány területet.
Amikor atyámfia, a testvérem, szűkölködik, és nekem lenne, miből adnom, de nem teszem, hiába beszélek arról, hogy nekem mekkora hitem van. Ha nem cselekszem, akkor abból nem sok haszna van másnak. Ha személyes hitünkről és cselekedeteinkről van szó, engedjük, hogy Isten Lelke megvizsgálja azt, hogy mennyire van összhangban a kettő, és mennyire használ másoknak. A hit személyes életemet gazdagítja, a cselekedetek által pedig hasznára lehetek annak, aki szükségben van. Nem választhatjuk el a kettőt, mert szorosan kéz a kézben haladnak együtt, és teszik széppé a hívő életet. Legyen őszinte vágyunk, hogy hitben növekedjünk, s ezzel együtt cselekedeteink is kedvesek legyenek. (PL)
