d.e. Jézus követése még halála után is – Mk 15:42-47; Kulcsige: Mk 15:47
A magdalai Mária és Mária, József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt. (Mk 15:47)
Jézus temetése a nagypénteki történet utolsó felvonása. Amikor a tanítványok félelmükben elmenekültek, amikor az „erősek” sehol sem találhatók, a „gyengék” ereje lesz nyilvánvaló.
A két Mária van már csak a szenvedések színhelyén. Ekkor lép a színre Arimátiai József, egy titkos tanítvány, és saját sírjába temeti Jézust. Megaláztatásának utolsó akkordja volt ez. A dicsőség királya olyan szegénnyé lett a földön, hogy másnak kell gondoskodnia az eltemetéséről is: „a gazdagok közé jutott halála után” – teljesedett be a prófécia (Ézs 53:9).
A sötét háttéren ez az esemény egy reményteljes fénysugár is. Egy új kezdetet sejtet. Jézus halálával nincs mindennek vége. Ott vannak még a hűséges gyenge nők, és a bátran előlépő titkos tanítványok. Jézus története csak most kezdődik igazán. Hamarosan a feltámadás bizonyosságával állnak elő nők és férfiak egyaránt. A szétszóródott tanítványok hitre jutnak. Olyan bátorságot és erőt nyernek, amivel elindulhatnak a világ meghódítására az örömhírrel: Jézus Krisztus, a világ Megváltója él!
Gondolkodj el azon, hogy az evangélium ereje hogyan változtathatja meg ma a legsötétebb, legreménytelenebb helyzeteket is! (KJ)
d.u. „Atyám a te kezeidbe teszem le lelkemet!” – Lk 23:44-49
Ez immár hetedik szava Krisztusnak a kereszten. Hatalmas csodák történtek akkor, amikor a Megváltó meghalt. Megremegett a föld, megrepedeztek a kősziklák, a jeruzsálemi templom függönye kettéhasadt tetejétől az aljáig. Nem volt szükség többé arra, hogy Isten lakhelyét elzárják az emberek elől, mert az átok elvétetett. A zsidó kultusz ideje ezzel véget ért. A halál és a Sátán hatalma megtört, a pogányok előtt megnyílt az út az üdvösség felé. A dicsőség Ura meghalt váltságként az emberi nemzetségért. Letette az Ő életét oda, ahonnan küldetett. Elsősorban nem a kereszt fájdalma és szégyene okozták kifejezhetetlen kínjait, hanem a bűnök sokasága. Azonban küldetését teljesítve, a legjobb helyre, az Atya kezére bízza lelkét.
Drága Megváltónk tudta, hogy ebből az áldozatból születik majd az egyház, hogy éppen a keresztje és életpéldája által gyűjt majd magának népet, gyakorló hívő követőket, akik átszegzett kezétől várják majd a segítséget és áldást. Ezért volt még a halála is más. Másabb, mint egy közönséges emberé. Krisztus a szenvedők fejedelme is volt. Ezt fedezte fel a római százados is, amikor vallotta: „Ez az ember valóban igaz volt”. Ugye te is így hiszed? (NIs)
