d.e. Nincs akadály! – Mt 20:29-34
„És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, így kiáltoztak: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! ” (Mt 20:30)
Az Úr Jézus földi küldetésének legnehezebb részéhez következett. Minden más probléma – még a vakság is – eltörpült amellett, hogy irtózatos szenvedése és halála árán kellett lelkeket megmentsen a bűnből, a Sátán köteleiből, az örök szenvedéstől. A világ összes problémája egybevéve is sokkal kisebb, mint a bűn problémája, amit Jézus megoldani jött. E fontos úton Jeruzsálem felé Jerikó és Bethánia volt az utolsó két állomás. Mindjárt megérkezik, csak közben Jerikón áthaladóban még meggyógyít két vakot. Az Úr Jézusnak az egész világ sok ügye és elfoglaltsága mellett nem akadály, hogy veled és velem foglalkozzon, kisebb-nagyobb ügyeinkre odafigyeljen. Mire tanít ez engem? Arra, hogy a gyógyulásban a két vaknak is fontos szerepe volt.
Nem láttak, de hallottak. És használták a még rendelkezésükre álló képességüket arra, hogy tanuljanak Jézusról, értesüljenek közellétéről.
Kiáltásukból és kérésükből kiderül, hogy hittek Jézusban, mint a megígért Messiásban, a Dávid fiában, aki többek között azért jött, hogy a vakok szemeit megnyissa (Lk 4:18-19). Ez elengedhetetlen volt a gyógyuláshoz, de nem volt elég.
Kitartottak. A sokaság tolongva zajongott, így Jézus nem hallotta meg hamar kiáltozásukat. Az egészséges krisztuskövetők ahelyett, hogy akadálymenetesítették volna előttük az utat, fékezték őket. Ugye mi nem tettünk ilyet? De nem segíthetett volna Jézus, hogy isteni képességével hamarabb észrevegye őket? Jézus a megingathatatlan hitet, és a könyörgésben, kiáltásban való kitartásunkat is sokszor próbálja.
Jézus megkérdezte, mit akarnak, hogy tegyen velük. Látni akarta, mi a fontos nekik. Fel merte tenni nekik a kérdést, mert nem létezik túl nagy kérés felé.
Ha Jézus téged is megkérdezne arról, hogy mit szeretnél, hogy tegyen veled, mit kérnél? És ha megadná, amit kérsz, mit tennél? Ezek a meggyógyultak nem hazafutottak, hanem Istent dicsérő, hálaadó szívvel követték Jézust! (KSá)
Imaáhítat: Könyörögjünk a hívők lelki építésére alkalmas, Istentől ihletett írókért és írásművekért! – Jel 1:10-11
Bibliaóra: Jellemző-e ránk a telhetetlenség? – 4Móz 11:1-23, 31-34
Aranymondás: Péld 28:25
d.u. Az Úr házának és napjának megszentelése – Neh 13:1-22
Nehémiás, Júda vezetője Kr. e. 433-ban tért vissza Artaxerxeszhez Perzsiába. Ha Nehémiást az első hazatérésekor forgószélnek nevezhetjük, akkor a második hazatérésekor – látva, ahogyan a bűnnel megbékült zsidóságot felrázta – valóságos földrengés és tűz! 12 éves kormányzása alatt újjáépült és benépesült a főváros, és az istentiszteleti rend is helyreállt. Ma sem adatik meg mindig a boldog befejezés öröme, hanem sokszor befejezetlen dolgokkal és el nem intézett problémákkal kell megküzdeni (vö. Titusz 1,5a).
A címben szereplő két területen kellett újra helyretenni a dolgokat, mert a 10. részben tett fogadást tudatosan megszegték. Sajnos, a romlás törvénye ma sem kíméli a gyülekezeteket. Ami valamikor jól ment, az ma már lehet, hogy nem. De helyre lehet állni, és ehhez négy dologra volt szükség: (1) Isten igéjének közösségi olvasására, – ott ugyanis másképp, nagyobb erővel szól –, (2) az igének való engedelmességre, (3) egy emberre, aki a törésre áll és vállalja a konfliktust, (4) és az imádságra, amit a 14., 22., és 31. versekben találunk. Az Úr segítsége nélkül tudniillik minden emberi erőfeszítés hasztalan.
I. Az Isten házának megszentelése három lépésből állt. Először a tiszta magból származókat helyezték szolgálatba. Bár napjainkban mindenkit szeretettel várunk a gyülekezetbe, a lelki szolgálat ma is a komoly hívő emberekre tartozik, akár éneklésről, zenélésről, akár igeszolgálatról legyen szó. A másik, ami megdöbbentő, hogy az ammoni Tóbiás a főpappal való rokonság miatt raktárhelyet kap a templomban. Rokonizmus, részrehajlás és a „békesség mindenáron”. Miért nem akadályozta meg ezt valaki? Hol vannak a Nehémiások? Eljásib is keményen dolgozott egykor családjával a kőfalon, de amikor Nehémiás elment, meglátszott az igazi jelleme. Az adakozás volt a harmadik terület, ahol reformációra volt szükség. Ahhoz, hogy jól működjön az istentisztelet, minden javunkból adnunk kell az Úrnak (Mal 3:8-10).
II. Az Úr napjának megszentelése két lépésből állt. Először a szombaton végzett munka, aztán pedig a kereskedés miatt kellett inteni, pirulni, és fenyítve kitiltani. Habár nem a törvény szombatját tartjuk, de a vasárnap ma is az Úr napja. A személyes nyereség és a kedvteléseink most sem szabad elfoglalják azt a napot, ami az Úré. Ennek megvan az áldása, de az átka is (Jer 17:21-27).
Vajon miről emlékezik majd Isten velünk kapcsolatban? (KSá)
