2017. május 8., hétfő
– János 6:1-15 Kulcsige: János 6:11
Isten Fia együttérzésből, szeretetből adott kenyeret a hozzá sereglő sokaságnak. Ő tudta, hogy mi következik: kérdés a tanítványokhoz, és egy gyermek uzsonnájának a felajánlása.
– János 6:1-15 Kulcsige: János 6:11
Isten Fia együttérzésből, szeretetből adott kenyeret a hozzá sereglő sokaságnak. Ő tudta, hogy mi következik: kérdés a tanítványokhoz, és egy gyermek uzsonnájának a felajánlása.
– 1Kir 19:1-8 Kulcsige 1Kir 19:8
Isten elgyötört szolgája az Úrtól küldött angyaltól kapta a táplálékát. Illés már megtett gyalog mintegy 145 kilométert, Jézabel királynő haragja elől menekülve. Azután még egy napig ment a pusztában. Ott álomba merült egy rekettyebokor árnyékában. Felébredt és a haláláért könyörgött.
– Fil 2:14-18
Az evangélium mezején dolgozni nem kívánságműsor. Gyakran megtörténik, hogy az ember előbb jól megvizsgálja azt, amit zúgolódás és vonakodás nélkül kellene tenni. A nagyon jól ismert példázatban az Úr Jézus a szőlőmunkásokról beszél.
– ApCsel 20:32-38
Napjainkban olyan időket élünk, amikor az evangélium szolgálatára egyre kevesebben vállalkoznak. Úgy néz ki, hogy nem sokat változott a helyzet az utóbbi 2000 esztendőben, hiszen az Úr Jézus egy adott pillanatban így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” (Mt 9:37).
– Préd 3:14-22
Erdélyben egy hívő család átalakította az otthonát egycsillagos menedékházzá. Hat évvel ezelőtt két hajléktalan gondozásával kezdték családi vállalkozásukat. Ma 160 utcára kivert lélek kap náluk kosztot-kvártélyt ingyen.
– Jer 22:13-19
1995-ben szakdolgozatot kellett megvédenem, melynek címe: Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme (1Tim 6:10) volt. Az Úr ezen a területen igen érzékennyé tett (jó értelemben), és emiatt sok barátot és sok ellenséget szereztem magamnak.
Igehely: Jn 7:1–9; Kulcsige: Jn 7:6 „Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.”
Jézus szenvedéseit csak tetőzte családja elutasító magatartása. Nem hittek benne. Szégyellték őt. Egy alkalommal elmentek, hogy megfogják és hazavigyék, mert azt gondolták, hogy megzavarodott (Mk 3:21). A testvérei gúnyolódtak. Lényegében ezt mondták neki: Menj el Júdeába, ha már ilyen nagy csodatevő vagy! Legalább legyen a családnak is valami haszna belőled! Jézus tehát megérti azokat, akiket a saját családjuk kitagad vagy elutasít azért, mert Krisztuskövetők lettek. „Az én időm még nincsen itt.” Jézus nem az események sodrásában él, és nem emberi motivációk határozzák meg a tetteit.