Igehely: Ézs 55:1-13; Kulcsige: Ézs 55:6 „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!”
Az istenkeresés belénk van kódolva. Vérünkben van az elveszett Paradicsom emléke. Amikor valaki elkezdi érezni, hogy hiányzik neki valami, ahhoz hogy igazán boldog legyen, akkor tulajdonképpen az Isten hiányzik neki.
Igehely: Zsolt 14:1-7; Kulcsige: Zsolt 14:2 „Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.”
Két típusú embert állít elénk ez a zsoltár: a bolondot és az értelmeset. Mindegyiket az Istenhez való viszonyulása alapján jellemzi.
Igehely: Zsolt 63:1-11; Kulcsige: Zsolt 63:2 „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.”
Minden ember szíve mélyén ott él az Isten utáni vágy. Aki erre ráébred, és elkezdi keresni az Urat, megtapasztalja az Ő jelenlétét és szabadítását saját életében. Ez a zsoltár egy különleges esemény kapcsán született Júda pusztájában, amikor Dávid Absolon elől menekült.
Igehely: Lk 15:17-24; Kulcsige: Lk 15:22 „Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára!”
A tékozló fiú története szemlélteti számunkra legélethűbben mennyei Atyánk egyik legszebb tulajdonságát, a könyörületet. Mire van szükségünk ahhoz, hogy Isten könyörületét megtapasztaljuk?
Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: Mk 9:24 „A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!”
A történet szerint egy édesapa Jézushoz hozza beteg, valószínűleg epilepsziás gyermekét. Mivel Jézus Péterrel, Jakabbal és Jánossal együtt a megdicsőülés hegyén van, ezért csupán a lent maradt tanítványokhoz jut el vele. Ők azonban nem tudtak rajta segíteni. Jézus viszont igen.
Igehely: Filem 1:1-25; Kulcsige: Filem 1:12 „Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet.”
Egyik legkedvesebb gyermekkori élményem közé tartozik az a megfigyelés, ahogyan az ereszünk alatt fészkelő fecskék gondoskodtak kicsinyeikről. Kezdve attól a perctől, hogy megszülettek, egészen addig, amíg kirepültek a fészekből.
Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”
Józsué és Káléb a hit emberei voltak. A próbákban megerősödött a hitük, mert bíztak Isten ígéretében. A nép miért hátrált meg? Valószínűleg azért, mert a láthatókra néztek és megijedtek. Mózesről azonban azt olvassuk: „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Kánaánba, részben a nép számlájára írható: „Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Láthatjuk, hogy a hit, a bizalom és a hűség mellett fontos az engedelmesség is.