Mindennapi áhítatok

2021. december 17., péntek

Igehely: ApCsel 10:34-48; Kulcsige: ApCsel 10:44 „Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.”

„Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.” (44v.) A Szentlélek nem tölt be önmagával bárkit. Aki vágyik erre, annak előbb meg kell ismernie Jézus Krisztust. Senki sem teljesedhet be Szentlélekkel, ha előzőleg nem fogadta a szívébe a Fiút.

2021. december 14., kedd

Igehely: Ef 2:11-18; Kulcsige: Ef 2:14–15 „Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.”

„A békesség nagy érték” – szoktuk hallani. A világ véleménye szerint csak akkor lehet békességet érezni, ha nincs semmiféle konfliktus. De ez nem igaz. Isten Igéjében olvassuk, hogy az Úr Jézus az, aki lebontja az ellenségeskedést, és békességet tud hozni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 21:1–6 Kulcsige: ApCsel 21:4 „Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.”

Az Úr szolgája, Pál, Jeruzsálem felé halad, bár tudja, hogy ott nyomorúság vár rá. Megy, mert tudja, mi a küldetése, tudja, mi az élete legfőbb célja: bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, a Megváltóról. Elvinni azt a jó hírt minél több embernek, hogy Jézus legyőzte a halált, nem számít, milyen távolságot kell megtenni, vagy milyen áldozatot kell vállalni ezért.

Mi tudjuk, hogy milyen irányba haladunk? Hála az Úrnak, hogy igen, tudhatjuk: a mennyei Jeruzsálem felé tartunk. Célunk az, hogy örökké ott legyünk majd Megváltónkkal és a megváltottakkal.