2021. december 17., péntek

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek

Igehely: ApCsel 10:34-48; Kulcsige: ApCsel 10:44 „Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.”

„Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.” (44v.) A Szentlélek nem tölt be önmagával bárkit. Aki vágyik erre, annak előbb meg kell ismernie Jézus Krisztust. Senki sem teljesedhet be Szentlélekkel, ha előzőleg nem fogadta a szívébe a Fiút. Vágyni és kérni kell, hogy Ő töltsön be Lelkével. Mert a Szentlélek nem erölteti ránk önmagát. A Hegyi Beszédben magyaráz Jézus bővebben a hívőnek erről a vágyáról: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” (Mt 5:6) Isten Lelkének a hiányában az óemberi természet marad az ember életének ura. Ha egy földi apa, aki a biológiai születése által romlott emberi természettel rendelkezik, képes arra, hogy jó ajándékokat, értékeket adjon a gyermekeinek, akik kéréssel fordulnak hozzá, a mennyei Atya még inkább meghallgatja az övéi helyes kérését. Isten jó dolognak tekinti a Szentlélekkel való beteljesedést. Kérjük mi is Istentől, hogy töltsön be Szentlelkével.

Szűcs Dániel

DÉLUTÁN | 

A váltságot várók

Igehely: Lk 2:36–38; Kulcsige: Lk 2:38 „Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.”

Példaértékű az Ásér törzséből származó Fánuel lányának, Annának a hozzáállása. Azt olvassuk róla, hogy előrehaladott korú volt, csak hét évig élt férjével hajadon kora után és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. (36-37v.) Tudta, hogy Kire vár. Tudta, hogy a Messiás meg kell szülessen. Várakozási időszakában Anna nem tétlenkedett: „Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.” (37/b) Nem mindegy, hogy a várakozási időnkben mivel töltjük a napot. Vannak fizikai munkák, melyek elintézésre várnak. Azonban a lelki munka fontosabb, mint a fizikai. Ha az életünk bizonyos területein várakoznunk kell, akkor kövessük Anna példáját: ima és böjt. Soha nem fogjuk megtudni, hogy mi a legbölcsebb döntés, ha nem szakítunk időt arra, hogy elmondjuk Istennek dolgainkat, valamint a csendben bevárjuk, hogy mi az Ő válasza rá. Hogyan várunk választ Tőle? Hogyan várjuk az Úr Jézust? Két kulcsszó: ima és böjt!

Szűcs Dániel

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.