Mindennapi áhítatok

2022. január 24., hétfő

Igehely: Lk 6:24-26; Kulcsige: Lk 6:26 „Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!”

A hegyi beszédet nemcsak nyitott szívű, jámbor lelkű emberek hallgatták. Biztosan voltak közöttük olyanok is, akik keményszívűek voltak. Lehet, sokan azért nem figyeltek Jézusra, mert öltözete szegényes volt. Lehet, a tanítás alatt inkább finom falatokat ettek.

2022. január 21., péntek

Igehely: Lk 6:12-16; Kulcsige: Lk 6:13 „Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett.”

Jézus kiválasztotta a tizenkettőt, hogy apostolai legyenek. Ez nagy kiváltság volt, de nem a nagyszerű képességeik és érdemeik, vagy akár bölcsességük alapján választotta ki őket Jézus, hanem az Atya vezetése alatt – amit az imában átvirrasztott éjszaka sejtet.

2022. január 20., csütörtök

Igehely: Lk 6:6-11; Kulcsige: Lk 6:10 „És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”

Megtörtént már velünk, hogy éjjel, alvás közben, teljesen elzsibbadt a karunk, és reggel meg sem tudtuk mozdítani? Viszont amint a vér kezdte átjárni, és elkezdtük mozgatni, a karunk egyre inkább megerősödött, és helyreállt a mozgásunk.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.