Igehely: Mk 10:41-45; Kulcsige: Mk 10:45 „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Egyik tanítvány sem volt különb Jakabnál és Jánosnál: mind úgy akartak nagyok lenni, hogy a többiek fölött uralkodnak. Mi is ugyanígy gondolkodunk: a legtöbb vállalkozás, szervezet és intézmény a személyes siker alapján méri a nagyságot.
Igehely: Mk 10:35-40; Kulcsige: Mk 10:38 „Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?”
Amikor az Úr Jézus „kiitta a poharat”, akkor elviselte helyettünk Isten haragját (Ézs 51:22; Mk 14:36). A keresztség a szenvedése és halála, amely vízáradatként zúdult rá, és elborította Őt (Jón 2:4). A bemerítés a pohár kiivásának látható bizonyítéka.
Igehely: Mk 10:32-34; Kulcsige: Mk 10:33 „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak.”
Az evangélium alappillérét olvashatjuk a 33–34. versben. Mindhárom szinoptikus evangéliumban háromszor ismétli meg az Úr Jézus a szenvedéséről szóló próféciát.
Igehely: Mk 10:28-31; Kulcsige: Mk 10:31 „De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.”
A mindenkori tanítványok kérdését tette fel Péter: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz?” (Mt 19:27). Minden tanítvány vágya, hogy jutalomban részesüljön istenfélelméért: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát” (Zsolt 116:1).
Igehely: Mk 10:17-27; Kulcsige: Mk 10:23 „Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!”
A gazdag ifjú úgy gondolta, hogy az örök életért tennie kell valamit: „mit tegyek, hogy elnyerjem?” Az Úr Jézus rámutat arra, hogy senki sem tud elégséges jó cselekedetet tenni, hiszen egyedül Isten jó.
Igehely: Mk 10:13-16; Kulcsige: Mk 10:14 „Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
A történet ugyanazzal a szófordulattal kezdődik, amely az Úr Jézus csodatételeit szokta bevezetni: „kisgyermekeket vittek hozzá”, mint máskor bénát, vakot, beteget. A gyermek sorsa ugyanolyan reménytelen az Úr Jézus nélkül, mint a gyógyíthatatlan betegé.
Igehely: ApCsel 26:18–23; Kulcsige: ApCsel 26:18 „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.”
Pál apostolt Isten elsősorban a pogányok felé való szolgálatra hívta el. Egyik kedves énekünk így szól: „Elhívtalak azért, hogy nékem szolgálj, elhívtalak azért, hogy nékem élj!” Testvérem, hová szól a te elhívásod? Emlékezz vissza, téged hol és mikor szólított meg Isten! Az apostol életében ez a pont a damaszkuszi úton jött el. Pál a déli napfénynél is világosabban hallotta az őt megszólító hangot, és engedelmesen folytatta tovább az útját, betöltve küldetését. Sokakat kivezetett a sötétségből a világosságra, hirdette az evangéliumot.