d.e. A visszavonhatatlan elhívás – Róm 11:25-32; Kulcsige: Róm 11:29
Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. (Róm 11:29)
Bele kell nyugodni abba, hogy senkinek nincs se joga, se ereje, hogy bármilyen területen kérdőre vonja a Teremtő Istent. Isten gondolataival nem lehet versenyt futni, s ha több olyan dolog van, amit nem értünk, nem az a megoldás, hogy sarkon fordulunk.
Például, sokan azon akadnak fenn, hogy miért hívta el az Úr Jézus tanítványának Júdást, ha előre tudta azt, hogy árulója lesz? Ez egy kérdés, de nem jó kérdés. Inkább kérdezd meg Istent, hogy miért választott ki téged, miért hívott el téged. Ajánlatos megvizsgálni a következő igeverset: Jn 6:70. Ide csatolnám a következőt is: „Mert Jézus kezdettől fogva tudta...” (Jn6:64). És mi az, amit nem tud kezdettől fogva? Éri Őt valamiféle meglepetés? (Lásd 36. v.) Isten Ábrahámnak adta, ígérte Kánaánt. A honfoglalásig Izráel több ízben haragra gerjesztette Istent sokféle módon. Az Atya mégsem vonta vissza ígéretét, ajándékát népétől. Ábrahámnak is ígért Isten egy fiút. Az ügyet alaposan elsiették, Sárával együtt. Hágártól született a nem ígért gyermek, Izmael. Mondhatta volna az Úr: – No, jó! Akkor hát boldoguljatok tovább vele! Nem vonta vissza az ígéretet, és akkor született meg Izsák, amikor az Úr elrendelte. (DZ)
d.u. Az Úr Jézus segít a kísértésben levőknek – Zsid 2:10-18
Az úszni nem tudó fuldoklónak a vízi mentő először mentőövet dob be, hogy abba megkapaszkodva megmeneküljön. Ha már arra sincs ereje, hogy az övbe belekapaszkodjon, akkor maga a mentő veti magát a vízbe érte, hogy egyik karjával átölelje a fuldoklót, másik karjával pedig erős csapásokkal kiússzon a partra, vagy pedig a mentőcsónakig. Az Úr Jézus nem nézi tétlenül tanítványai vergődését a kísértések hullámai között. „Nyílván nem angyalokat karol fel”, hanem a hit gyermekeit, mondja a 16 vers. Ígéreteit „dobja be” nekünk, hogy beléjük kapaszkodjunk. Ezeket hittel meg kell ragadnunk, hogy mentő erejüket igénybe vehessük. Ha pedig már nagyon „vesztésre áll a dolog”, akkor utánunk veti magát néha egy testvéren, lelki baráton, vagy eseményen keresztül. Ilyenkor fáj a tekintet, mint Péter számára a főpap udvarában, vagy a prófétai üzenet, mint Dávid számára a Nátán szavai.
Ezek után pedig a Mester újra ránk erősíti Igéjének és Lelkének mentő mellényét, és azt mondja: „Gyermekem, máskor ne merészkedj a vízbe e nélkül az oltalom nélkül!” (KB)
