d.e. Jákób tudatos áldása – 1Móz 48:8-22
Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére. 22 Neked azonban egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, amit karddal és íjjal vettem el az emóriaktól. (1Móz 48:21)
A Biblia nagy öregjeinek egyike Jákób. Mi minden belefért abba a 147 évbe, amit ez a csalóból lett Izráel megélt! Hány országot bejárt – gyalog vagy teveháton! Egyiptomban él emigránsként már 17 éve. József, a fia - Egyiptom egyik ura, maga is emigráns – jön hozzá. Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon (48:2).
Mivel foglalkozik, mivel törődik ez az ember, akinek a szemei az öregség miatt homályosak voltak már? A jövővel. S a szívében megfogant jövőkép megértetéséhez először a múltat magyarázza fiának (3-7). Azután áldást akar mondani két unokájára: Efraimra és Manasséra. S ki tudná megakadályozni ezt a pátriárkát, hogy végrehajtsa akaratát? Az atyai áldás, annak részletei is életre szóló ajándék a gyermekeknek.
Még akkor is, ha az olyan furcsán és jákóbos módon, keresztbe tett kézzel történik. Nem baj, ha József nem érti, miért a kisebbikre teszi Jákób a jobb kezét. Tudom, fiam, tudom. Meg valamivel többet is látok a jövőből, mint te...
Mikor beszélgettél a tieiddel utoljára hit-tapasztalataidról? Mikor ölelted meg gyermekeidet, unokáidat, térdedre ültetve, áldást mondva értük? (HG)
d.u. Ne csinálj mellém isteneket! – 2Móz 20:18-24
Mózes vette át Istentől a Tízparancsolatot (1-17), de az átvétellel kapcsolatos jelenségeket (mennydörgés, villámlás, kürtzengés, a hegy füstölgése) az egész nép átélte. Reszketni kezdtek és távolabb álltak. Mózes meg közelebb ment. Jól hallotta, fel is jegyezte, hogy az Úr azt üzente népének: ne csinálj mellém isteneket! (23. v.)
Ma is aktuális ez az üzenet. Tele van saját gyártmányú istenekkel ez a világ. S ma egyre elterjedtebb az a felfogás, hogy tulajdonképpen ugyanazt az istent imádjuk, ha más néven nevezzük is. Hogy „Isten nagy”, vagy a legnagyobb, erről beszélni egyre kevesebb értelme van a muzulmánok imádságától harsogó világban. De Jézus Krisztusról, mint Isten szeretetének megnyilvánulásáról, igen.
Az értünk életét is feláldozó Megváltót küldő Isten az igazi, és az egyetlen Isten. Ahhoz nincs hasonló, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A tíz Igét, vagyis a törvényt adó Isten azóta már az egyszülött Fiút, az áldozati Bárányt is elküldte. Ő a teremtő, a rendtartó és az üdvözítő Isten. Nincsen kívüle más! Kezdjük a bizonyságtételt Jézus Krisztussal! (HG)
