d.e. Elhívás ingyen kegyelemből – 2Tim 1:3-10
„Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint.” (2Tim 1:9)
Fiatalon, még polgári hivatásban dolgozva, elmondtam kollégáimnak, hogy a gyülekezetben én vagyok a kántor-harmonista. Mindjárt azt kérdezték, hogy mennyit fizetnek nekem ezért. Mert ők bizony ingyen nem csinálnák!
Napjaink embere már így van beállítva: mindenért fizetni kell! Pál apostol idős korában, egy római börtönből küldi levelét Timóteusnak, fiatal szolgatársának, akit szeretett és hű gyermekének is nevez az Úrban (1Kor 4:17). Ő, ahogy mondja is levele végén, futását elvégezte, másnak kell vinni tovább az evangéliumot. Ezt csak olyan ember teheti, aki az Úr Jézus Krisztus által elhívatott erre a szolgálatra. „Emlékeztetlek” – írja Pál nemcsak Timóteusnak, hanem nekünk is, akik ma élünk és olvassuk az Igét. Emlékezz, testvérem, téged elhívott az Úr! Nem a jócselekedeteidért, hanem saját végzése és kegyelme szerint. Emlékezz, mikor először megszólított az Úr: „Kövess engem!”, és mint egy hatalmas teher, hullott le a bűn a lelkedről. Így nyerted el ingyen kegyelemből azt az üdvösséget, amibe „angyalok vágyakoznak betekinteni, és ezt keresték és kutatták a próféták” (1Pt 1:10-12). Gondolj arra, hogy az elhívás szent volt, nem közönséges, ezért akiket elhívott, azok is szentek legyenek! Ez az elhívás nem „csak” az örökéletre szól, de a földi életre is (Róm 8:28)! Ezért már a földön boldogan elmondhatjuk az énekíróval: „Már jó minden, most jó minden, mert megtaláltam azt, aki mindent jóvátesz!”
Milyen sokba kerül, ha az elromlott autónkat elvisszük a szerelőhöz megcsináltatni. Vagy rég leépült, öreg házunkat felújítani. Milliókba kerül egy-egy tönkrement műkincset restaurálni. Hát a mi örök életre szánt életünk, amely „pokolira” tönkrement, de mennyeire felújította az Úr Jézus drága vérével, az milyen sokba került!
Ezért ne szégyelld az Úr Jézusról szóló bizonyságtételt! Az Úr Jézus téged lelki ocsmányságoddal együtt vállalt fel. Azért bátorság –, mert az elhívásod nem a félelemről szól, hanem az erőről, szeretetről és a józanságról! (DB)
Imaáhítat: Könyörögjünk, hogy az Isten által megítélt régit elhagyva, teljességgel megújulhassunk! – Ef 4:22-24
Bibliaóra: Hálás keresztyének vagyunk? – Lk 17:11-19
Aranymondás: Kol 3:15
d.u. Tanulság a múltból – 1Kor 10:1-12
I. Ferenc József osztrák császár, magyar király ellátogatott Budapestre, a Millenniumra. Látva a szépen kiépült várost, a pompát, ezt mondta: „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.”
Mi, emberek, legtöbbször meg vagyunk elégedve magunkkal. Ha valami mégis rosszul végződik, azt szoktuk mondani: „Én mindent megtettem…”. Az Egyiptomból kivonuló és a pusztán át vándorló Izráel népe is megtett mindent, amit kellett, lehet még többet is, és magukkal általában meg is voltak elégedve, „De többségükben nem lelte kedvét az Isten”. Izráel népe előtt ott volt a kitűzött cél: megyünk az Ígéret földjére, a tejjel és mézzel folyó földre, senki nem állíthat meg minket, mert velünk van az Úr! És mégis azt olvassuk a Zsidók 4:3-ban: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére!”. Pedig be akartak menni. Egy evangelizációs istentiszteleten az igehirdető ezt a felhívást intézte: „Emelje fel a kezét, aki a mennybe akar jutni!” Mindenki felemelte. „Most azok emeljék fel a kezüket, akik a pokolba akarnak jutni!” Senki sem emelte fel. Tehát mindenki a mennybe akar jutni, de mégsem jut be mindenki.
Kiválasztottak voltak? Azok. Volt ígéret számukra? Volt. Nagyon rosszak voltak? Nem voltak rosszabbak más népeknél. Ezért példává és tanulsággá lett ez a mi számunkra. Mielőttünk is ott van a cél. Megyünk a mennybe. Az Úr Jézus megígérte, hogy elmegy helyet készíteni nekünk (Jn 14:3). Ezt az igét jól megtanultuk. De nem ártana néha magunkat megvizsgálva, tehát önmagunkba szállva megkérdezni: meg lesz-e velem az Úr elégedve? Kedvét, örömét találja bennem? Nem remeg a szívem, látva Isten szentségét, hatalmát és dicsőségét? Látva, hogy én milyen bűnös ember vagyok? Mi is elmondhatjuk a Jézus lába elé boruló Péterrel: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” A keresztség és az úrvacsora ma sem garantálja senkinek az üdvösséget. Semmilyen vallásfelekezethez vagy gyülekezethez való tartozás sem, egyedül az Isten kegyelme. Mert nem a nagy tettek kedvesek az Isten előtt, nem a dörgedelmes prédikációk, hanem: „az Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és a megtört szívet nem veted meg, Istenem.” (Zsolt 51:19).
Azt olvastuk, hogy többségükben nem lelte kedvét az Isten. De hát akkor volt kisebbség is! Bennük Isten a kedvét lelte. Adja az Úr, hogy ehhez a kisebbséghez tartozzunk! (DB)
