November 22 – Kedd

d.e. Betört érckapu – Zsolt 107:10-43

Mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat. (Zsolt 107:16)

Mai igénk úgy mutatja be Istent, mint aki arra használja hatalmát, hogy megszabadítsa azokat, akik hozzá fordulnak. Betört érckapu, levert vaszárak a harcban elért győzelemről tanúskodnak. Az Úr Jézus hatalmas és végleges győzelmet aratott a Sátán fölött.

Ez a győzelem adja meg nekünk is a győzelmes lelki élet lehetőségét. Nincs olyan erődítménye a Sátánnak, amelynek zárait Isten ne tudná leverni. Nincs olyan bűn, megkötözöttség, amelyből Isten ne tudna adni szabadulást.

A zsoltáros beszél olyanokról, akik a bűn miatt kerültek kilátástalan helyzetbe, míg mások a mindennapi élet nehézségei miatt. Megfigyelhető a szabadítás folyamata:

Nyomorúság. A bűn következménye csak ez lehet. Alázat kell ahhoz, hogy bárki elismerje elesettségét.

Segélykiáltás: „az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban”. Ez az egyetlen kiút a halálos veszedelemből. Szomorú azok sorsa, akik nem veszik észre, hova kell fordulni segítségért.

Szabadítás. Akit a Fiú megszabadít, az igazából szabad lesz. Újjászületett, odaszánt élettel élhet Isten dicsőségére.

Hálaadás. A szabadulás után sokszor a feledékenység következik. Emlékezz mindig hálaadással Isten életedben végzett csodáira! (FGy)

 

d.u. „Értesd meg velem utasításaid célját!”– Zsolt 119:25-32

Isten kész kijelenteni akaratát, kész vezetni minket döntéseinkben. Nem fér kétség ahhoz, hogy mindentudásából kifolyólag tökéletesen ismer minket, tudja, mi a legjobb számunkra. Kibeszélhetetlen szeretete pedig arra készteti, hogy a javunkat keresse mindenben. A hitetlen ember önfejűen dönt, bajba jut, és megkérdőjelezi Isten szeretetét. Furcsa hozzáállás! Akinek bizakodó szíve van (32. v.), így imádkozik: „Taníts meg rendelkezéseidre! Értesd meg velem utasításaid célját!” (26-27. v.).
Az Ige segít megoldani életed nyomasztó problémáit. Van neked is olyan bánatod, ami miatt nem tudsz aludni? A Bibliában keresd az útmutatást (28. v.)! Szeretnél megmaradni a becsületességben, az egyenes úton, el szeretnéd kerülni a hazug utakat (29. v.)? Tanuld az Isten rendelkezéseit! Amíg ezt fogod tenni, a Szentlélek megérteti veled, hogy az Úrtól jövő utasításoknak mindig van célja. Nem a jogaidtól és az örömeidtől akar megfosztani, hanem az örök élettel megajándékozni! (FGy)