d.e. A szoros kapu – Lk 13:22-30
Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. (Lk 13:24)
Mesterünk földi szolgálata során többször végigjárta Izráel területét, hirdetve az evangéliumot. Igénkben egy olyan ember közeledett hozzá, aki statisztikai szempontból közelítette meg az üdvösség témáját: mennyien fognak üdvösséget nyerni? Számok és százalékok helyett az Úr Jézus a személyes döntés fontosságára irányította a figyelmet: „igyekezzetek bemenni a szoros kapun”.
Az a vándor, aki egy megerősített város kapuján bement, biztonságban volt, nem kellett ellenségtől, rablóktól, veszedelemtől félnie. Jézus az ajtó (Jn 10:9), aki az üdvösséget, bűnök bocsánatát adja azoknak, akik hozzá jönnek. Jelenléte oltalmat jelent a benne bízóknak. Aki engedetlen, és nem megy be a szoros kapun, a legnagyobb veszélynek – Isten haragjának – teszi ki magát (Jn 3:36).
Isten különös kegyelme, hogy az üdvösség kapuja még nyitott. A történelem folyamán sokan próbálták akadályozni az evangélium hirdetését. Pál apostol boldogan írta Timóteusnak a római börtönből, hogy az Isten Igéje nincs bilincsbe verve (2Tim 2:9). Az igyekezetre való felszólítás azonban aktuális, mert a nyitott kapu korszaka nem végtelen. A ház Ura egyszer bezárja az ajtót. S ha az ellenség részéről hasztalan erőlködés volt a kegyelem nyitott ajtajának bezárására tett minden kísérlet, éppúgy a késlekedők rimánkodása is teljesen hasztalan lesz.
Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az üdvösség kapuja szoros. Nem lehet átmenni rajta büszkén felemelt fejjel, bűnnel megrakodva, szenvedélyeket vonszolva. Hirdetjük, hogy a XXI. század felvilágosult és modern korszakának keresztyén hátterű világában is szükség van a bűnvallásra, megtérésre, Isten újjáteremtő munkájára, amely nélkül senki sem láthatja meg a mennyek országát.
Isten országa a meglepetések helye lesz, mert a hit hősei mellett ott lesznek azok, akik utolsókból lettek elsők. Ezt nagyon kellemes lesz átélni. A legszörnyűbb azonban az lesz, ha valaki alkalomról alkalomra elsétált a szoros kapu előtt, még be is tekintett rajta, de soha nem ment be (26. v.). Igyekezz tehát bemenni a szoros kapun! (FGy)
Imaáhítat: Könyörögjünk Isten országának terjedéséért! – Dán 2:44
Bibliaóra: Életet megváltoztató találkozások – Lk 18:35-19:10
Aranymondás: Lk 19:9-10
d.u. Saul királlyá választása – 1Sám 10:17-27
Választások éve van országunkban, ilyenkor sokan lázban égnek, és szurkolnak egy-egy pártnak, illetve jelöltnek. Ilyen lázban égett Izráel is, amikor királyt kért magának, és ezzel rendszerváltást is követelt.
Mi késztette őket ilyen lépésre? Az ok látszólag az volt, hogy Sámuel megöregedett, a fiai pedig nem végezték lelkiismeretesen a rájuk háruló szolgálatot. A szavak mögött azonban ott volt az Istentől való elszakadás lelkülete: „engem vetettek meg, hogy ne legyek a királyuk” (1Sám 8:7) – mondja Isten. Könnyebb volt királyt kérni, aki vezet, harcol, dönt, mint Isten vezetésére hagyatkozni. Hitben járás helyett kényelmesebb a láthatókra nézni, de sokkal veszélyesebb is! Te melyiket választod? A másik ok a többi nép szokása volt. Igaz, hogy azoknak nem volt olyan istenük, aki vezethette volna őket, de a divat az divat, és követni kell, nemde?
Vigyázz, mert a mai világnak is van divatja, és nagyon ellentétes az igazi istenfélelemmel!
Mi volt Isten hozzáállása? Emlékeztette őket múltbeli tetteire, kezdve az Egyiptomból való szabadulástól egész a bírák koráig, amikor sok rendben mentette meg népét a sanyargatók kezéből. Rátapintott a probléma lényegére, hogy a nép ezzel a lépésével hátat fordított Istenének. Isten szavai után néma csend következett a nép részéről, pedig mi azt vártuk volna, hogy a Józsué vagy az Illés korában történt megtérés és odaszánás kiáltása törjön fel: „az Úr az Isten!” (Józs 24:17; 1Kir 18:39).
Isten néha megengedi, hogy amit az ember mindenképpen szeretne, az megtörténjen, de viselni kell a következményeket. A királynak jogai lettek, a népnek pedig kötelezettségei (1Sám 8:9-18), amelyekbe bele is fáradtak hamarosan. A legjobb dolog megérteni, elfogadni és megcselekedni Isten akaratát!
Milyen volt a kiválasztott király? Saul a tizenkét törzs legkisebbikéből, a bírák korában majdnem kihalt Benjámin törzséből származott. Figyelemreméltó a királyválasztáskor tanúsított alázata. Ő ekkor már királlyá volt kenve, de nem dicsekedett vele, nem akart szimpatizánsokat sem gyűjteni. Bölcsességét és önuralmát is láthatjuk abban, hogy nem állt mindjárt bosszút az ellenzéken, akik megkérdőjelezték személyének alkalmasságát. Ez egy nagyon jó kezdet volt, viszont szomorú lett a folytatás: keserű bukás lett a vég Saul számára.
Testvérem, aki jól kezdted a hívő életet, igyekezz ki is tartani mindvégig! (FGy)
