d.e. Feltámadást rejtő ajtó – 2Kir 4:24-37
Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz. (2Kir 4:33)
Ennek az ajtónak látszólag semmi köze nem volt a feltámadáshoz, de ha beszélni tudott volna, akkor szívet szaggató keserves sírásról, mély halotti csendről, buzgó könyörgésről és nagy örömkönnyekről tehetett volna bizonyságot. A súnemi asszonynak Isten ajándékba adta a fiúgyermeket, de az hirtelen meghalt.
Az asszony meg sem merte mondani a rossz hírt férjének, hanem rázárta halott fiára az ajtót és elsietett segítséget kérni a prófétától, Elizeustól. Miután Géházi kudarcot vallott, Elizeuson volt a sor, hogy segítsen a szerencsétlen asszonyon. Ő először is bement a szobába és bezárta maga mögött az ajtót. Vajon miért tette ezt? Talán nem akarta, hogy mások is lássák, hogy imádkozik? Úgy gondolom, hogy van mit tanulnunk a prófétától.
Ahhoz, hogy Isten nagy dolgokat cselekedjen bennünk és általunk, meg kell tanulnunk Istenre figyelni, amihez csendre van szükség. Egyedül az Úrral lenni mindennél fontosabb, és eredményre vezető. Isten kijelenti az ő akaratát, úgy, mint Elizeusnak a könyörgés után. Tudta, hogy Isten hatalmas, és bízott abban, hogy cselekedni fog.
Az ajtó tehát a halott fiú feltámadásának tanúja lett, de annak is, hogy a próféta Istennel beszélgetett. Ha szobád ajtaja beszélni tudna, milyen isteni csodákról tanúskodna? (VE)
d.u. Láttuk, hogy az Úr veled van – 1Móz 26:24-33
Isten bizonyít az övéi mellett. Izsák lépten-nyomon tapasztalta ezt. Amerre csak ment, áldás követte, jóllehet ellenségei próbáltak keresztbe tenni neki. Sokan irigykedtek rá, mert látták, hogy milyen sok juhnyája, marhacsordája és szolgahada van. Azt gondolták, hogy úgy tudják megkeseríteni az életét, ha betömik az életadó forrásokat. Mert ugye, víz nélkül nincs élet. De nem jártak sikerrel, mert Izsák Istenben bízott. Újabb kutakat ásott és újabb forrásokra talált. Milyen csodálatos az Úr gondviselése!
Izsák nem ült karba tett kézzel, de nem is adta fel a harcot, hanem küzdött. Isten ma is hasonló módon adja az áldást az övéinek. Aki nem futamodik meg az ellenség munkája elől, hanem tovább folytatja a munkát, az számíthat arra, hogy áldásban részesül. Izsák esetében, maga az ellenség kellett megalázkodjon és elismerje, hogy tehetetlen, és jobb, ha nem harcol az Úr szolgája ellen! Adja az Úr, hogy az ellenség ma is azt lássa meg, hogy az Úr velünk van! Engedjük, hogy ő vezessen minket, és dolgozzunk, hogy áldását adhassa minden munkánkra! (VE)
