d.e. Elutasított meghívás – Mt 22:1-14
„Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni.” (Mt 22:3)
Gyerekkorom szép emlékei közé tartozik, amikor a családommal együtt kaptunk egy-egy menyegzői meghívót. Nagy örömmel, lelkesedéssel vártam a napot, hogy együtt ünnepelhessünk a menyasszonnyal és a vőlegénnyel. Sehogy se értettem azokat, akik, bár kaptak meghívót, mégsem jöttek el. Úgy vélekedtem, ha örömről, éneklésről, finom falatokról van szó, oda csak vágyni lehet!
Ebben a példázatban Jézus arról beszél, hogy a mennyek országa hasonló egy királyhoz, aki a fiának menyegzőt készít. Isten, a szerető Atya, ünnepre hívja az övéit.
Hogy Isten milyen túláradó szeretettel közeledik a bűnös emberiséghez, azáltal bizonyította, hogy az ő egyszülött Fiát adta halálba értünk (Ján 3:16), hogy mi higgyünk benne és éljünk. Készül tehát a nagy ünnepi vacsora! Milyen szomorú olvasni, hogy a meghívottak a szolgák hívását nem értékelték. Sőt, fontosabb volt nekik a földi kincs, a kereskedés, a vagyon, amik mind itt maradnak. Még megrázóbb, amint egyes szolgákat megvertek, kigúnyoltak vagy megöltek. Ilyen történt a múltban prófétákkal, apostolokkal, mártírokkal, sajnos, ma is sokfelé a világon bántalmazzák, üldözik Isten hű szolgáit.
Először a „meghívottakért” küldte ki a király a szolgáit. Izráel, a kiválasztott nép volt az, aki nem fogadta a hívást, így a király megharagudott rájuk. Mivel a menyegző kész „de a meghívottak nem voltak rá méltók” (9. v.), most a szolgák már mindenkit hívnak. Reánk, pogányokra is kiáradt az Isten kegyelme. Szól a meghívó jóknak és gonoszoknak. Ez utolsó időkben, mióta Isten szólt hozzánk a Fia által, egyre sürgősebb a meghívás: „jöjjetek a menyegzőre!” Egy nap bezáratik az ajtó, de most lehet válaszolni a hívásra: elfogadni vagy elutasítani. A döntés rajtunk áll.
Ne tévesszük szem elől azt sem, a menyegzőbe szükséges az oda illő ruha. Abban az időben, néha szokás volt adni menyegzői ruhát, amit viselni kellett a násznépnek. Mivel a király talált valakit, akin nem volt menyegzői ruha, és kidobatta, ez figyelmeztessen minket is! (SA)
Imaáhítat: Könyörögjünk, hogy a nőtestvérek ma is készséges és hű tanúi legyenek a Feltámadottnak! – Mt 28:5-10
Bibliaóra: Éljünk Isten tetszése szerint! – Ézs 58:1-14
Aranymondás: Ézs 58:8
d.u. Hálaadás a befejezett munkáért – Neh 12:27-4
Sok esetben egy munka jó befejezése már az elején eldől, illetve a hozzáállásunktól függ. Salamon azt mondja: „jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése” (Préd 7:8). Ahhoz, hogy Jeruzsálem kőfalának befejezését meg lehessen ünnepelni, ami gyorsan, 52 nap alatt elkészült, kellett egy olyan ember, mint Nehémiás. Az ő szívét felindította Isten, „hogy cselekedjen Jeruzsálemért” (Neh 2:12). Egy hűséges vezető, aki másokat is lelkesíteni tudott. Miután az ellenség minden gáncsoskodása ellenére elkészült a fal, következett a lelki megújulás.
A papok és léviták helyreállítása, áldozatok bemutatása és az istentisztelet gyakorlása a nép életében mély nyomot hagyott. A törvény felolvasása bűnbánatra ébresztette őket, majd a sátoros ünnepet is megünnepelték. Az igazi hálaadás akkor kezdődik el, mikor nemcsak külső békességünk, nyugalmunk van, hanem a szívünk csordultig telve van Isten iránt! Miután összegyűjtötték Jeruzsálem egész környékéről a papokat és a lévitákat, azok megtisztították magukat, a népet, a kapukat és a falakat is, azután elindult az éneklő körmenet. A kőfalra felálltak Júda vezető emberei, mellettük felsorakozott a két hálaadó énekcsoport. Ez a két kórus Ezsdrás és Nehémiás vezetésével, a léviták cintányérral, lantokkal, citerákkal, a papok meg kürtökkel felszerelve, zsoltárokat énekelve körbejárták a kőfalat.
Az indulás valószínűleg a kőfal nyugati oldalán levő Völgy-kaputól történhetett. Az Ezsdrás csoportja délre a Szemét-kapu felé haladt, Nehémiás csapata pedig északnak tartott, míg össze nem találkoztak az Isten házánál. Ide megérkezve az egész nép nagy örömmel és ujjongással énekelte a dicsőítő énekeket, ami annyira betöltötte a népet, hogy messze hallatszott „mennyire örülnek Jeruzsálemben”(43.v.). Örülni csak az tud igazán, aki részt vállalt a munka terhében is. Volt, mikor egyik kezükben munkaszerszámot tartottak, a másikban fegyvert. Legyünk ilyen lelkesek a szolgálatban!
Isten minket is hasonlóan megörvendeztet. Megáldja kezünk munkáját, ad áldást a lelki szolgálatban, gondoskodik rólunk, tanít, vezet, ha rá figyelünk. Méltó a mi Urunk a dicsőítésre és hálaadásra, azért a sok áldásért, amit tapasztalunk családunk, gyülekezetünk életében. Tegyük ezt örömmel, tiszta szívvel! (SA)
