d.e. A rosszindulat győz a hatalom felett – Mt 27:1-2, 11-26
Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! (Mt 27:23)
A főtanács halálra ítéltel Jézust. Reggel megkötözték és át is adták a római helytartónak, Pontius Pilátusnak. A főpapok, az írástudók és a nép vénei ismertették a római helytartóval az ítéletet. Érdekes, hogy Pilátusnak nem mondták, hogy istenkáromlás miatt ítélték el. Talán meg akarták nyerni Pilátust, hogy Jézus megfeszíthessék. Ezért a királyság kérdését helyezik előtérbe, tudva, hogy Ő a zsidók Királyának mondta magát. A helytartó meg is kérdi Jézustól: „Te vagy a zsidók királya?” (11. v.).
Pilátus ismerte a zsidók rosszindulatát, és tudta, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki. Jogászként sem talált Jézusban halálra méltó okot. Azon fáradozott, hogy valahogy szabadon bocsássa. De gyávának bizonyult: a nép befolyására nem Jézust, hanem a rablógyilkos Barabbást bocsátotta szabadon. „Feszítsd meg!”, követelik. Pilátus kézmosásakor ezt kiáltják: „Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére” (25. v.).
Lehet-e az irigyektől jóindulatot várni? Elég-e a lelkiismereti megtisztuláshoz egy kézmosás? Van-e kivezető út a rosszindulatból, az irigységből? (Gergely Pál)
d.u. Megszentelt népének pásztora – Jel 7:9-17
Igénk szerint János apostol a megszámlálhatatlan sokaságot látta a trónus és a Bárány előtt, akik minden nemzetből, népből és nyelvből jelen vannak. Fehér ruhába öltöztek, kezükben pedig pálmaág. Hatalmas hangjuk volt, amely által ezt kiáltották: „Az üdvösség a mi Istenünké, Aki a trónuson ül, és a Bárányé!” A pálmaágak ujjongó örömmel történő lengetése messiási köszöntésnek számított. Az angyalok arcra borulva, a vének és a négy élőlény jelenlétében magasztalták Istent: „Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen.”
Csodálatos ez a mennyei istentisztelet, és bátorító a nagy sereg. Van egy kivezető út a nagy nyomorúságból, és jó tisztítószer a minden bűntől való megtisztuláshoz, s ez a Bárány vére. Az Ő érdemében lehet és kell Istennek szolgálni. A Bárány, aki egyben Pásztora is népének, s aki az életét áldozta fel juhaiért, fenséges gondoskodásában részesíti őket. Ebben a gondoskodásban juhai az örök teljesség részesei.
Mi jellemzi az Úr megszentelt népét a mennyben? Marad-e még valamilyen nyoma a mennyben a „nagy nyomorúságnak”? Különbözik-e az ottani megvigasztalódás az ittenitől? Ha igen, miben és miért? (Gergely Pál)
