d.e. Kezességvállalás a testvérért – 1Móz 44:14-34
Ezért hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel! (1Móz 44:33)
Kezességet vállalni nem jelent egyebet, mint azt, hogy kész vagyok magamról lemondani a másikért, és kész vagyok szenvedni, sőt meghalni is helyette. A feltétel nélküli szeretet nagy elköteleződése ez a Krisztus példája nyomán. Ilyen áldott kezességvállalás biztonságában töltik be magasztos céljukat az Úrban kötött házasságok. Ilyen kezességvállalás szeretet-közegében erősödnek hegyen épült várossá a családok, a gyülekezetek. Kezességvállalás nélkül nincsen küldetésteljesítés, csak alakoskodás. Kikért kell hát nekünk kezességet vállalnunk? Ugyanez a kérdés feltehető így is: Kiket kell szeretnünk (nem szóval, nem nyelvvel, hanem cselekedetekkel és valósággal)? Júda a helyzet tarthatatlansága miatt vállalt kezességet Benjáminért, és tisztelendő benne az, ahogyan kész volt szabadsága árán is állani szavát. De Jézus az irántunk való mérhetetlen szeretetből vállalta, hogy kezes legyen – minden érdek nélkül. Embertársaink, lelki testvéreink, a reánk bízottak vajon érzik-e az irántuk való elköteleződésünk krisztusi szeretetének biztonságát és erejét? Valódi szeretetből fakad-e munkálkodásunk? (Kiss Lehel)
d.u. Az igazságnak Lelke – Jn 14:16-17
Aki nem szeretne megelégedni pelyvasúlyú fájdalomdíjakkal, szavak selymének tartósnak ígért, de csak pillanatnyi enyhülést nyújtó érintéseivel; aki valódi megnyugvást szeretne, és óhajt igazán megvigasztalódni, annak a Lélek által kell megszomoríttatnia – mert akit nem a Lélek szomorított meg, hanem csupán az emberek tapintatlansága vagy durvasága, a megváltoztathatatlan múlt, a jelen kilátástalansága, a fenyegető jövő, vagy pedig az önérzet elleni vélt vagy valós támadás, az megvigasztalhatatlan. Az igazság Lelke mindenek előtt szembesít a bűnnel. Felmutatja, hogy nincs bennünk semmi igazság, és semmi hajlam a jóra önmagunktól. Az igazság Lelke leszámol az „én”-nel, és elénk állítja az átszegzett kezű, győzedelmes Krisztust. Egyedül a Krisztus keresztje előtt érdemes megszomorodni, mert igazi vigasztalás is csak onnan árad egyedül. Krisztusra emelt tekintettel szomorkodni nem egyéb, mint veszedelem! Az ilyen szomorúság halált nemz! Ámde akit az igazság Lelke vigasztal, tudhatja, hogy soha nincs többé egyedül, és minden javára van. Az igazság Lelke a vigasztalás eszközévé tesz, az Igazság szolgájává. Ez az Igazság pedig nem az én igazságom, hanem maga az élő Krisztus! (Kiss Lehel)
