d.e. Hogy hirdessük bocsánatát… – Lk 24:44-49
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. (Lk 24:47)
Nincs nagyobb örömhír annál, minthogy Isten megbocsát. Az a Jézus küldi szét tanítványait ezzel az üzenettel, aki „bűneinket maga vitte fel testében a fára…” (1Pt 2:24a). Ezért lett az ő szava hitelt érdemlő. És ezért van ma is ereje és maradandó hatása sok kegyelmet nyert bűnös életében!
Ennek ellenére voltak, akik ebben megütköztek és káromlással vádolták, mint a meggyógyított béna esetében is (Mt 9:3b).
Voltak gyáván tagadó Péterek, hitetlen Tamások, gyilkolni kész Pálok, de mindezek, miután megtérve bocsánatot nyertek, életüket nem kímélve vitték e hatalmas üzenetet. „Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát” (ApCsel 13:38).
„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” (2Kor 5:18).
Mire emlékeztette az Úr a tanítványokat a 44. versben? Hogyan foglalja össze a megbocsátás evangéliumát a 46. és 47. vers? Kik azok, akik ennek a rendkívüli üzenetnek tanúi lehetnek? (Oláh Lajos)
d.u. Részestársak az elhívásban – Zsid 3:1-6
Rendkívüli kiváltság és megtiszteltetés van Isten elhívásában. Isten elhívta Mózest, Illést, Pált, de elhívott téged és engem, hogy Vele és egymással közösségben egy szent cél érdekében munkálkodjunk és haladjunk. Az Írás ezt mennyei elhívásnak nevezi, hiszen a mennyből való szava szólított meg, és hívott szent hívással. Szent testvéreknek nevez minket, tehát a gyülekezetben nem barátok, ismerősök vannak, nem egymást segítő és szerető emberek, akikkel jó együtt lenni, hanem Jézus Krisztus gyülekezetében testvérekként élhetünk együtt. És nemcsak testvérként, hanem ugyanannak az örökségnek az egyenlő részeseként élhetünk együtt. Ezért nevez minket így az ige: „mennyei elhívás részesei”. Ahhoz viszont, hogy e szent célba eljussunk, Jézusra kell figyelnünk.
Lehet, hogy néha nem figyeltünk kellőképpen Jézusra. Lehet volt olyan, hogy egymásra jobban figyeltünk. Mások szavára, igényére, véleményére többet adtunk.
Imádkozzunk, hogy a Mózesnél is nagyobb Jézusra figyelve lehessünk hűek szolgálatunkban, melyre elhívattunk! (Oláh Lajos)
