d.e. Hogy megmutassa mérhetetlen kegyelmét… – Ef 2:1-10
Hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (Ef 2:7)
A megváltás Isten mesterműve. Semmit sem tehettünk azért, hogy kiérdemeljük ezt a kegyelmet. Az 1. és 5. versekből kitűnik, hogy „halottak voltunk”. Ez azt jelenti, hogy mi emberek, az atyáinktól hozott örökségként, Istentől elidegenülve, a szellemi halál állapotában érkeztünk ebbe a világba. A halottra jellemző, hogy nem mozdul, nem lélegzik, képtelen a helyzetén változtatni, nem működnek az érzékszervei: nem lát, nem hall, nincs kapcsolata a környezetével. A hit, a bűn, az Isten, az üdvösség dolgában süketen, vakob jöttünk a világba, érzéketlenek és változtatásra képtelenek voltunk.
A kegyelem első megnyilvánulása az, hogy az ember elkezd érezni. Mégpedig rettenetes, elviselhetetlen hiányérzetet, az élet hiányát. És elkezd hallani, mert Isten megnyitja a fülét. Meghallja az Ő életre hívó szavát. Egyszerre felismeri, hogy a bűn kényszerpályáján van, amelyen tehetetlenül sodródik. Hogy a bűn befolyása alatt nem azt teszi, amit akar, hanem amire a test, az érzékek, az emberi természet hajtja (2-3 v.).
Amikor az új élet utáni olthatatlan szomjúság imádsággá lesz, akkor tud Isten szeretetének és irgalmának felszabadító ereje beáradni az ember életébe. Attól kezdve a kegyelem mozgat, energizál mindenre, ami szent, és az Ő szemében jó (10. v). A 10 versben leírt cselekedetek ugyan nem üdvszerzők, de üdvjelzők az életünkben.
Pál apostol saját életéről vallja, hogy „… azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban rajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.” (1Tim 1:16) Péter szerint „az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.” (2Pt 1:3)
Drága Testvérem! Engeded, hogy Isten a te életedben is láthatóvá tegye kegyelmének mérhetetlen gazdagságát? (Oláh Lajos)
Imaáhítat: Bánjuk meg sértő szavainkat, könyörögjünk gyógyító beszédért! – Péld 15:4
Bibliaóra: Éljünk reményteljesen! – 1Pt 1:1-12
Aranymondás: 1Pt 1:3
d.u. Részestársak a szolgálatban – Fil 4:10-20
Pál apostolt különleges kapcsolat fűzte az általa alapított gyülekezethez. Nem minden gyülekezettől fogadott el ajándékot, a Filippiben élő hívők azonban több alkalommal is segítségére voltak. Levelét válaszul írja nekik a börtönből, ahová az evangéliumért került. Mondanivalóját kiegyensúlyozott derű és hála hatja át. Hálás a hozzá érkezett testvérért, Epafroditoszért, az általa kapott levélért és azért, hogy a filippiek „végre felbuzdultak” az iránta való törődésre.
Szavaiból világossá válik, hogy nem a saját körülményeit helyezi előtérbe, sem nem az ajándékot méltatja, sokkal inkább az ajándékozó filippiek fölött örvendez az Úrban. Nem mintha nem értékelné magát az ajándékot, meg hogy nem lenne hálás a filippiek gondoskodásáért, hiszen ő maga mondja, hogy nyomorúságban vállaltak vele közösséget, meg hogy szükségleteire küldtek Thesszalonikába egyszer is, máskor is ajándékot. Mégis inkább úgy tekint a filippibeliek adományára, mint tőlük jött „kellemes illatra” és „kedves áldozatra”, amely „tetszik az Istennek”.
Íme tehát, a szolgálat lehetőségének felismerése az, amit az apostol kihangsúlyoz, hogy ez egy kiváltság, egy lehetőség, hogy így részestársakká válnak abban, amire az Úr elhívta őt is, meg a filippibelieket is, a közösségben és a szolgálatban. Részestársnak lenni, amint a neve is adja, azt jelenti, hogy kiveszik a részüket belőle és társaikká válnak egymásnak.
Számára a dolgok kulcsa abban van, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem”. Ezért tud egyensúlyban maradni és nem siránkozik. Tud bővölködni és tud szűkölködni is. Meg van szokva az éhezéssel és a jóllakással is. Nem zúgolódik, hanem hálás. Világossá lesz, hogy számára mik az igazán fontos dolgok. Jobban kívánja szeretett gyülekezete meggazdagodását, mint azt az ajándékot, amit tőlük kap. Uram, mi az a gyümölcs, mi az az áldás, amivel ma részt vehetnék a te szolgálatodban? (Oláh Lajos)
