d.e. Töviskorona – Jn 19:1-16
A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíbor ruhát adtak rá. (Jn 19:2)
A világtörténelem királyai mind aranyból vagy ezüstből készült koronát viseltek, csak a Királyok Királya, Jézus Krisztus viselt tövisből font koronát. A királyi koronák közül a töviskorona a legjelentéktelenebb és a legkevésbé szép, de Jézusnak, aki a legszebbet érdemelte volna, mégis csak ez jutott. Töviskoronát tettünk a fejére, s egyben a bűneink átka is az Ő fejére került.
De nemcsak az, hanem a legnagyobb megaláztatás és gúny is az Ő fejét érte. Amikor Pilátus a sokaság elé állította, „rajta volt a töviskorona”, és viselte azt alázattal, hogy megmentsen minket. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” – mondja Ézsaiás próféta. Ő töviskoronát viselt, hogy mi megkapjuk a dicsőség koronáját a mennyben, azzal a feltétellel, ha követjük Őt, megtagadva önmagunkat és viselve keresztünket. Mint megváltottaknak, itt a földön gyakran kell szenvednünk a tövisek miatt, de nekünk is mindig elég lesz az Ő kegyelme.
Minek a következménye a tövis? Szoktál megbántani másokat szándékosan? Hogyan reagálsz, amikor megbántanak? (Dézsi István)
d.u. Az Isten kérdései és az ember válasza – 1Móz 3:7-13
Páréves koromban néhányszor bújócskát játszva, becsuktam a szememet, és azt gondoltam, hogy ha én nem látok mást, akkor engem sem látnak. Ez egy gyenge példa, de a bűnbeesés óta hasonlóan próbál bujkálni az ember Isten elől a saját kárára. Az ember megkísérli kezének munkájával, vallásoskodással, erkölccsel, tudással fedezni el meztelenségét. Ezért Isten az, aki segítségül jön a bukott ember elesett állapotában és mezítelenségében. Az Emberfiában megkeresi az elveszettet, hogy azt megtartsa. Isten jól tudta, hol van Ádám, és hogy mit tett, hiszen „mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” (Zsid 4:13, Károli). Ezért lényegre törő kérdéseivel leleplezi Ádám Istennel megszakadt bensőséges kapcsolatát, segít neki önmagába tekinteni, hogy kiöntse a szívét. Milyen nehéz őszintén és felelősséggel felvállalni az engedetlenséget, és milyen könnyű a „másikat” okolni mindenért! Ismerős emberi reakció, de eredménytelen, mert nem vezet megoldáshoz.
Soha ne bujkáljunk Isten elől, ha vétkeztünk, inkább őszinte, alázatos szívvel valljuk meg, hogy megbocsásson és helyreállíthasson. (Dézsi István)
