d.e. A mellőzöttek kérdése – Bír 8:1-12
„De az efraimiak azt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál bennünket, amikor harcba indultál Midján ellen? És hevesen pöröltek vele.” (Bír 8:1)
Már hét esztendeje elmúlt, hogy Isten Midján kezébe adta Izráelt. Miután azonban magukba szálltak és segítségért kiáltottak az Úrhoz, Isten elhívta Gedeont, és csodálatos módon győzelemre vezette háromszáz emberével.
Ilyen nagyméretű győzelem után mindenkinek örvendeznie és ünnepelnie kellett volna, csakhogy Efraim törzse nem ezt tette. Mellőzve érezte magát, úgy gondolta, hogy túl kicsi részt tulajdonítottak neki a learatott győzelemből, ezért megharagudott Gedeonra, vádaskodott. A nagy győzelmek magukkal hozhatnak olyan kihívásokat, amelyek romboló hatását csakis Istentől való bölcsességgel lehet elkerülni.
Mivel magyarázható Efraim magatartása? Júda után, Efraim számított a második legnépesebb törzsnek. Sokan voltak, ezért megszokták és igényt tartottak arra, hogy előkelő pozíciókat töltsenek be, és mellőzve, megalázva érezték magukat, amikor háttérbe szorultak. Egy másik magyarázat az, hogy Gedeon Manassé törzséből származott, aki Efraim nagyobbik testvére volt, Jákób az elsőszülöttet illető áldásokat mégis Efraimra mondta ki. József próbálta ezt helyrehozni, de Jákób válasza más volt (1Móz 48:19). Tehát, a kisebb Efraim lett a „nagyobb”, és ezt mindig eszébe juttatta Manassénak, mintha ez nem Isten ajándéka, hanem saját fáradozásának eredménye lett volna.
A mellőzötteket zavarja, ha valamiről lemaradnak, de azzal nem számolnak, hogy önkéntesen is jelentkezhetnének (Bír 8:1). Azt is meg kell érteniük, hogy Isten más embereket is használhat terve megvalósítására, nem kell nekik mindenben részt venniük. Szem előtt kell tartaniuk saját – másokra nézve romboló – lelkiállapotukat. Gedeon szelíd, ugyanakkor hízelgő válasza lecsendesítette az efraimiakat. Lényegében azt mondta, hogy az ő győzelmük sokkal többet ér az ő győzelménél. Ahelyett, hogy Istenre mutatott volna, az efraimiakat méltatta. A törtető mellőzve fogja érezni magát, amikor a teljes dicsőség nem őt illeti egyedül. (Deák Zsolt)
Imaáhítat: Könyörögjünk, hogy az apostol felismerése vezéreljen minket a romák közt végzendő misszióban! – ApCsel 10:34-35
Bibliaóra: Éljünk szentségben! – 1Pt 1:13-25
Aranymondás: 1Pt 1:15-16
d.u. Isten megítéli népe gonoszságát – Hab 1:1-11
A nép gonoszsága nem csak Istennek fáj, hanem Isten embereinek is. Úgy tekinthetünk Habakuk prófétára, mint egy olyan emberre, aki szívén hordozta népe sorsát, és mélységes fájdalmat érzett a társadalomban felmerülő igazságtalanságok láttán. Habár Jósiás király uralkodása alatt Júda lelki ébredésen ment át, a király halála után minden visszatért a régihez. Jójákim király vezetése csak azt bizonyította, hogy Júda megérett Isten ítéletének a végrehajtására. Asszíria hanyatlófélben volt, Babilon pedig elképesztő gyorsasággal és könyörtelenséggel vált az akkori világ legnagyobb hatalmává. Habakuk imájáról (1:2-3), a probléma megnevezéséről (1:4) és Isten válaszáról, vagy ítéletéről van szó az igékben.
Nem könnyű megmondani, hogy Habakuk imádkozott, vagy panaszkodott, de a legfontosabb az, hogy Istenhez fordult, mert tőle várta a szabadítást. Egyrészt kitartóan imádkozott, másrészt türelmetlenül várta Isten válaszát, beavatkozását: Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg?” Megkeseredhetünk, elfáradhatunk, de segítséget egyedül Istentől kaphatunk, ezért minden időben és minden körülmények között őt hívjuk segítségül!
Habakuk nagy fájdalma az volt, hogy népe között, az Isten által választott nép között elképesztő méreteket öltött az igazságtalanság. Az igaz szenvedett, a bűnös viszont megmenekült. Habakuk nem tudta megérteni, hogy Isten miért nem változtat a helyzeten? Miért nem áll az igaz, az elnyomott oldalára, és miért nem bünteti meg a bűnöst?
Az 5. verstől kezdődik Isten válasza, és máris nyilvánvalóvá válik, hogy Isten nem tétlenkedett, mint ahogyan azt a próféta gondolta, hanem az ő válasza már folyamatban volt. „Nézzétek a népeket és lássátok, ámulva csodálkozzatok, mert olyan dolgot viszek véghez napjaitokban, amit nem is hinnétek, ha elbeszélnék!” (1:5) Isten nem úgy készítette elő ítéletét népe fölött, mint ahogyan azt Habakuk elképzelte volna, hanem egy nálánál kegyetlenebb és erőszakosabb népet indított útnak, hogy végrehajtsa ítéletét Júda fölött.
Jóbhoz hasonlóan, Habakuk nem kapott egy kielégítő választ, hanem betekintést nyert Isten hatalmas dolgaiba, ami elégséges volt ahhoz, hogy hit által éljen és a végsőkig Istenben bízzon. Keressük az Urat, őszintén tárjuk ki szívünket előtte és bízzunk abban, hogy igazságot fog szolgáltatni még akkor is, ha azt még nem látjuk, vagy nem egyezik meg az elképzeléseinkkel. (Deák Zsolt)
