d.e. Kinek akarsz tetszeni: Istennek vagy embereknek? – Mt 6:1-4
Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. (Mt 6:1)
A hegyi beszéd alkalmával Jézus, a kegyes életről szólva, többek közt az adakozásról is tanítja a sokaságot. Nem az adakozás kötelező voltáról, nem is az adakozás mennyiségéről beszél. Amiben a mindenkori adakozók híjával találtatnak, az az adakozás helyes indítéka. Jézus az utcákról és zsinagógákból(!) ismeretes képmutatókra hivatkozva mondja el, hogy az adakozás lényegét, indítékát tekintve kétféleképpen lehet adakozni. Mindkét adakozás szem előtt van: az egyik az emberek szeme előtt történik, a másik az Isten előtt. A probléma nem az, hogy a másik ember tudomást szerez az adakozásról (lásd a két fillért adományozó özvegyasszony példáját), hanem az a probléma, hogy az adakozó az emberek tudomására akarja hozni kegyes tettét. A kérdés az, hogy kinek és mit is szándékszik adományozni az adakozó: dicséretet önmagának mások által, vagy adományt az Istennek. Jézus szerint mindkét adakozási módnak megvan a maga jutalma: elmúló emberi dicséret, vagy isteni fizetség.
Mi nehezíti meg az adakozást? Miért elengedhetetlen az adakozással kapcsolatosan az alázat? Milyen rossz következményei lehetnek a helytelen adakozásnak? (MÖ)
d.u. Bizonyságtétel a szabadításról – Zsolt 106:1-12
A zsoltáríró Isten dicséretére bátorít: „Dicsérjétek az Urat!”, „Hadd dicsőíthesselek örökségeddel együtt!” Izráel népének életéből csupán néhány fontos eseményt említ meg, hisz „ki beszélhetné el minden dicső tettét?” Arra számítunk, hogy a zsoltáros a nép győzelmeiről fog megemlékezni, és így buzdítani a dicséretre. Ehelyett törvényről, megkegyelmezésről, megszabadulásról énekel. Mindezek feltételezik a törvénytelenséget, a kegyelmes Istentől való elfordulást, a fogságot. A 6. verstől megvallja a zsoltáríró, hogy „vétkeztünk, bűnt, gonoszságot követtünk el, értetlenek, engedetlenek voltunk.” Közben egy pillanatig sem feledkezik meg szándékáról, az Úr dicsőítéséről. Dicséri, magasztalja Istent a bűn belátása, annak bevallása, és a bocsánatért való esedezés is (Zsolt 51:19a).
A 8. verstől Isten hűségének magasztalásával folytatja. „De az Úr megszabadított, megismertette hatalmát, vezette népét, megszabadította őket.” Nézzünk vissza a zsoltárossal együtt életünkre. Isten hűséges voltának megvallásával, és ha annak van az ideje, akkor hűtlenségünk beismerésével dicsérjük az Urat! (MÖ)
