d.e. Példaértékű alázat és hit – Mt 8:5-10
De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. (Mt 8:8)
A Jézus lakóhelyén történt csoda egy szolga gyógyulását írja le, amiben komoly szerepe volt ura – egy római százados – hitének. A százados magatartása minden ma élő hívő számára példa, hiszen nemcsak jogait, hanem kötelezettségeit is ismerte. Alárendeltjeit emberszámba vette, átélte problémáikat. Elismeri, hogy ő is hatalom alá vetett ember, és van, akivel szemben ő is engedelemséggel tartozik. Nem volt fajgyűlölő, nem viszonozta a zsidók gyűlöletét. Elismerten szerette a zsidó népet. Áldozatkészsége is példaértékű, mivel imaházat építtetett a zsidók számára, amiért nem várt ellenszolgáltatást. Ismerte az ember lelki szükségleteit is. Amit tett, alázattal tette, magát méltatlannak tartva arra, hogy Jézus házába menjen. Hitte, Jézus szava elég a csodához. Ez az egyedüli eset, amikor Jézus valamire rácsodálkozik (Lk 7:9), a csodálat kiváltója pedig egy római százados, akinek akkor Izráel fiait, ma minket megszégyenítő hite volt.
Milyen a viszonyod alárendeltjeiddel, feletteseiddel, más nemzetiségű emberekkel? Ismered-e kötelezettségeidet azzal a közösséggel szemben, ahova tartozol? Hited mire készteti ma Jézust? (KZ)
d.u. Győzelem önmagunk felett – 1Móz 32:24-33 (32:23-32)
Ábrahám és Izsák után Jákób életében is igazolódik, hogy minden akadály közelebb visz Istenhez, ha készek vagyunk legyőzni külső és belső akadályokat. Jákóbban az Ézsauval való találkozás híre félelmet keltett, mert korábbi bűneivel szembesítette. Tusakodásában olyan érintést kap, ami képtelenné teszi a további harcra. Megadja magát és abba kapaszkodik, akit előbb még le akart győzni. Tehetetlenségében Isten áldására, szellemi szabadságra vágyik, amit fontosabbnak lát földi gazdagságánál. Az ezt követő beszélgetésben őszintén elmondja, hogy ő a csaló, a nagyravágyó, a sarokfogó, akit az Úr érintése Isten hercegévé, érette harcolóvá tett. Ez a találkozás tette szabaddá lelkét a húsz évig cipelt tehertől.
Múltunk rendezéséhez önmagunk legyőzésére van legnagyobb szükség, ami személyes harcunk eredménye az Úrral. Isten érintésének látható nyomai kell maradjanak az életünkben, aminek következtében nemcsak a nevünk, hanem az életünk is meg kell változzon. Ha ez megtörtént, az Úr világosságát fogom árasztani, még ha ideiglenesen az Ő gyalázatát kell hordoznunk, s ez előrehaladást hoz a legsötétebb múlt akadályai ellenére is. (KZ)
