d.e. Megszabadulni és betöltekezni – Mt 12:38-45
Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen, kiseperve és felékesítve találja azt. (Mt 12:44)
A bűn, a szenvedély, a halálfélelem, a becsvágy, a bírvágy rabul ejti az ember lelkét. Sokszor észrevétlen kötözi meg. A kezdetén még élvezetes is lehet. Egy szál pókháló semmiség. Egy tiltott gyümölcs? – Ugyan már! Nemde szabadságra lettünk teremtve?! Csak egy ünnepi vacsora Moábnál (4Móz 25:2). Csak egy kis alvás az esti séta előtt (2Sám 11:1-2). Csak egy kis játék. Kikapcsolódás.
Vigyázz! Kain, Nabukodonozor és Júdás három elrettentő példája az Úr figyelmeztetése megvetésének. A jelt kívánóknak Jézus elmondja, hogy megfizeti szabadságuk árát, hogy ő maga a jel, hogy a tiszta házat be kell lakni, mert a gonosz lélek vissza fog jönni.
Betöltekezni, de mivel? Borjúsülttel, nehéz kármeli borral, pálinkával, sörrel, népi hagyománnyal, táncos muzsikával? „Egyél, igyál én lelkem?” Ilyesmi lenne a megtisztult szív elfoglalója? Lelki eledel? Vagy jól befűtött ház a visszatérő démonok részére? Betöltekezni „.. töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel!” (Ez 3:1-3), „vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Ahol helye van az Igének és a Léleknek, ott lesz állandó a szabadság. „Teremts bennem tiszta szívet, Istenem, Az erős lelket újítsd meg bennem!” HH 706 (Király György)
d.u. Bizonyságtevő tanítvány – Jn 21: 24-25
János, a Zebedeus fia, a halász, a szeretett tanítvány, a szem- és fültanú, az evangélista, az apostol, az egyik alapkő, az igazság harcosa, a száműzött, a látnok, a bizonyságtevő, az író mesteri módon rejti el magát az egyes szám harmadik személyébe. Vallomása szerint valami keveset leírt Jézus cselekedeteiből, tanításaiból. A lényeget, a legfontosabbat megírta azért, hogy higgyünk Isten Fiában, és életünk legyen. Halásznak maradva, ha kifogta volna az összes halat a Genezáret tavából, értéke említésre sem lenne méltó ahhoz a lelki kincshez, amit átvett Jézustól és leírt, továbbadott.
Akit az Úr hív, hagyja ott a hálóját! Atyánkfiai, imádkozzatok értünk is, hogy amíg másoknak írunk, mi is tanuljunk, hogy el ne sodortassunk.
„Légy örömmondó, békekövet...” HH 623, BGyÉ 481 (Király György)
