„Milyen évet írunk?” – kezdte mondandóját Ho Hieu Ha lelkipásztor a gyülekezet előtt karácsony szentestéjén. Kissé tanakodva néztünk egymásra, azt gondolva, hogy ez most valami trükk lehet, hiszen erre nyilvánvaló a válasz.
Karácsonnyal kapcsolatosan elterjedt az a tévhit, hogy József és Mária útra keltek a galileai Názáretből a júdeai Betlehembe, és amikor megérkeztek, akkor teltek be Mária szülésének napjai, ezért azonnal szállásra volt szükségük. Mivel a vendégfogadóban sehol nem volt számukra hely, ezért egy „barlang-istállóban” (?) húzták meg magukat, állatok között.
Georgij kísért ki a szigetszentmiklósi HÉV-állomásra, cipelte is az egyik csomagomat. Tört angolsággal búcsúztunk el és ígértük, hogy majd írunk egymásnak. Széles mosollyal integetett utánam.
„Téged illet a dicsőség, / Rólad szól a szív és száj. / Szerelmedből elfogadtál, / Kegyelmes és jó király.” (Az EMABISZ-énekcsoport szövegeiből.) Március jön, gondolkodjunk és írjunk a szabadságról! Lehet-e ennél szebb téma? És van-e nehezebben megírható?
Ha édesapám még élne, ezen a héten ünnepelnénk a 95. születésnapját. Apám volt az első mentorom és ő az a személy, aki az életemre legnagyobb hatással volt. A szavak, melyeket a halálos ágyán mondott el, azok is meghatározták a későbbi sorsomat. Ha meg akarod érteni, miért teszem azt, amit teszek, ezt a történetet meg kell, hogy ismerd:
Amikor 1517. október 31-én Luther Márton kifüggesztette 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára, úgy tűnt, egyedül áll az akkori világ leghatalmasabb személyével, a római pápával szemben. 1521. április 18-án a worsmi birodalmi gyűlés előtt még magányosabbnak látszott.