Február kérdőjelei

„Végtelen, nagy szoba a világ, S hideg van benne, sokszor nagy hideg.” (Füle Lajos: A hamu tanítása)

Február a „szegény ember hónapja”. A szépirodalomból tudtam meg legkorábban, hogy ez a kettő így összefügg. Harmadik osztályosok lehettünk, és csak keveseknek volt olvasókönyve. A kis történeteket ezért a tanítónéni olvasta fel hangosan. Tél végén jártunk. Hasonló időszakról szólt az elbeszélés is, meg egy olyan gazdáról, aki egyetlen tehenének eltartásával küszködött és más eleség híján az istálló szalmafedelét szedte le sorban. „Éjszaka van. Az éhes állat fel-felbőg. És a lyukas tetőn bebámul a hold.” Ilyenképpen zárult a történet. Szomorúságunkat fokozta az is, hogy a tanító néni hangja csendes sírásba fordult. Megszeppentünk, és az a tanóra máig emlékezetes maradt.

Elég lesz-e tavaszig a tartalék? – februárban már aggodalmasan nyitogattuk a szeneskamránkat. A diktatúra éveiben, darabig még az új rendszerben is egy nagy étvágyú kazánnal fűtöttünk. A kiégett agyagos lignit a kert elején halmozódott kupacba, és ráadásul még az is szorongatott, hogy mit tegyünk a veteményekre ártalmas salakkal? Mennyivel könnyebb lenne a fatüzelés, sóvárogtunk, vagy valami más, amelynek az égésterméke kevésbé káros.

F. L., a városi költőember, a szavak és gondolatok mestere, nézi reggel a hamut: „odalent / A nagy kosárban, míg pihent puhán”. S a szürke, elomló halmok fölött megérez „egy nagy kérdőjelet”.

Mert szinte hallja, hogy a kosárban „A fű, a fa, az erdő élete” hallgat. És mint az utolsó útjára készülőt, láthatatlanul körülállják „boldog kis szobák, ... a dermedt emberek”, és „megköszönik, hogy otthonuk meleg”. Füle Lajos első kötete, A hamu tanítása címadó verssel 1989-ben jelent meg. Megírását a hívő ember egyik legnagyobb kérdése, a körülményektől független, csendes szolgálat motiválta. 

Februárt kerek egy éve a közelben dúló háborúval kötjük össze. Szertefoszlott ezzel nemzedékemnek ama hosszan tartó reménykedése, hogy többé ilyesmi már nem történhet. Hiszen kicsi lett a világ és gazdag, amelyben a hajdani kérdőjelek már nem rettegtetnek. De a költő mintha csak előre látta volna: „végtelen, nagy szoba a világ, / S hideg van benne, sokszor nagy hideg”.

A Mester egyszer azzal zárta tanítását: „Megértettétek-e mindezeket?”. Versében a költő szintén megszólított. És amiként válaszol, segíthet alázattal mondanunk: „Megértettük, Uram”.

Szilágyi László