Igenek és néhány nem

„Továbbgondol…” – szeretem ezt a szót jegyzeteléskor vagy naplóírás közben. És szívesen használom alcímként, események rögzítése kapcsán, ha feltűnik több gondolati szál is, amelyeken aztán kívánatos lenne elindulni, tovább kutatni. Ilyképpen hoznám szóba röviden, további töprengés végett ezt a harminc évvel ezelőtti történetet.

’93. január 25-én közös tanácskozást tartott Váradon a nagy szövetség elnöksége és az ifjúsági szövetség bizottsága. A belvárosi imaház udvarának észak-nyugati sarkán állt egy házikó, vasárnapi iskolai terem, ott gyülekeztek a vezetők – kiskabátosan, mert a szürke égbolt alatt tavaszias idő volt azon a hétfő délelőttön. Márciusban választókongresszus lesz, és vajon ki viszi majd tovább az ifjúság szervezését, meg hogy nagyon kellene egy munkatárs főállásban – vetette fel a témákat az ifjúsági elnök. Javaslatok következtek az elnök-titkár párosra, érvek és ellenérvek hangoztak el a szóba jöhető nevekre. Tehát nem ment épp simán, de a fizetett alkalmazott körül elakadt a beszélgetés. A beállt csendben aztán a nagy szövetsége elnöke határozott: ha elvégzi a gazdasági titkári teendőket is az ifjúsági lap szerkesztője, akkor lehet szó egy teljes állásról.

Fiatal korunkban, ha valamilyen nehéz kérdés egyszerű megoldására törekedtünk, a mondást idézgettük, mely szerint: „Orgonán játszani nem nehéz, mindig csak a megfelelő billentyűt kell lenyomni”. Az ebben rejlő humor, meg valamiféle igazságtartalom később aztán elvezetett egy hasonló másikhoz: „A vezetőnek csupán annyi a dolga, hogy valamire igent vagy nemet mondjon”. Azon a nevezetes gyűlésen csekély személyem volt az a kérdéses munkatárs. Úgyhogy az ott elhangzott igennek megtapasztaltam a következményét. Sokszor átgondoltam, hogy az ott előállt helyzetben épp úgy lehetett volna nemleges is a döntés. És akkor mennyi-mennyi minden egészen más irányt vett volna. 

A fehér és fekete billentyűk a dallamok fokai, mint döntéseinkben az igenek és nemek egymás utánjai, vagy a számítógépprogramozásban a nulla meg az egy. A fehérek száma azért picivel több, ezzel mintha csak szimbolizálnák: több igen kell. Legfontosabb törekvéseink egyike az életigenlés. „Azért jöttem, hogy életük legyen” – és a jézusi mondás milyen gyönyörűen folytatódik: „bővölködő életük”. Félelmetes tagadása most az életnek a szomszédban dúló háború, és váratlan szűkösség a régió energiaválsága. Harminc évvel ezelőtt a pénztelenség szorított. Ezért még inkább feltűnő volt a néhai elnök testvér igene. Kevésbé magamra, sokkal inkább a közösségre, az ifjúságra nézve értelmezném. És talán nem tévedek, ha úgy vélem: a szeretet diktálta azt. Legyenek szépek az új esztendő dallamai: olvasóimnál az igenek-nemek sorozata. Haladjanak fokról fokra – szeretetben. 

Szilágyi László