Mindennapi áhítatok

2018. február 3., szombat

Igehely: Lk 8:1-3; Kulcsige: Lk 8:1b-2a „Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg.”

Az asszonyoknak is megvan a helyük a szolgálatban Jézus körül. Ahogyan ebből a tudósításból is kitűnik, hogy inkább a háttérszolgálat volt a területük, de mégis nagyon fontos volt az, amit tettek, mondhatni, nélkülözhetetlen.

2018. február 2., péntek

Igehely: Lk 7:36-50; Kulcsige: Lk 7:44 „Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg.”

A bűnös nő nagyobb szeretetet tanúsított Jézus felé, mint Simon farizeus, aki csak képmutató módon tette ezt, mert a saját hírnevével törődött. Talán azt gondolta, hogy Jézus népszerűségét kihasználva növelheti hírnevét azok között is, akik szimpatizálják Jézust.

2018. január 31., szerda

Igehely: Lk 7:24-30; Kulcsige: Lk 7:28 „Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül senki nem nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.”

Az angyal már János megszületése előtt megjelentette apjának, Zakariásnak, hogy nagy lesz ő az Úr előtt (Lk 1:15). Amikor pedig megszületett, a szomszédok is ráéreztek erre, mondogatva: Vajon mi lesz ebből a gyermekből?

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 65:16-25; Kulcsige: Ézs 65:17 „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe.”

A teremtő Isten vágya az, hogy kapcsolatba kerüljön és kapcsolatban maradjon az emberrel. Ennek a kapcsolatnak ő maga a kezdeményezője. Először egy népet választott ki magának, parancsolataival körülírva azt az utat, amelyen megáldhatja őket. Ezt az áldást tapasztalták is mindaddig, míg le nem tértek az útról, és más istenek felé nem fordultak. Végtelen türelemmel tárta ki kezét számtalanszor a nép felé, aki nem akarta elfogadni őt...