Igehely: 1Jn 3:1-9; Kulcsige: 1Jn 3:3 „Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.”
János apostol a hívők hitét és az örökéletbe vetett bizonyosságát igyekszik erősíteni. A világ ma is mellőzi, sőt kigúnyolja Isten tanítását. Az emberek többsége nem Krisztus követője. A világ azért nem ismeri és szereti a hívőket, mert nem ismerte meg Őt.
Igehely: 1Pt 1:3-9; Kulcsige 1Pt 1:3 „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.”
Péter, a tanítvány átment olyan élethelyzeten, amikor nem vállalta be, hogy ismeri Jézust. Látva az ő Mestere életének kudarcos végét, oda lett minden reménysége. Azonban Jézus, az ő dicsőséges feltámadása után megüzeni neki, hogy találkozni akar vele.
Igehely: Ézs 36:1-21; Kulcsige: Ézs 36:5 „Azt hiszed, hogy ész és erő nélkül, üres szavakkal is lehet csatát nyerni? Kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem?”
Az ellenségnek mindig az a szándéka, hogy kételyt szítson a hívő emberben és eltántorítsa attól, akiben hisz és amiben reménykedik. Asszíria királya Jeruzsálem ellen vonult. Az ellenség vezérei Istent a bálványistenek közé sorolják, erőtlennek és tehetetlennek nevezik.
Igehely: 1Móz 3:14-19; Kulcsige: 1Móz 3:19 „Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!”
Az ember Isten iránti engedetlenségének két következményéről olvasunk: a bűn felismerése és az attól való ösztönös menekülés.
Igehely: 2Kor 4:13-18; Kulcsige: 2Kor 4:18a „Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra.”
Egy valóságról olvasunk, amely minden ember életére vonatkozik: van külső és belső ember. A külső ember a test, a burok, az edény, ami törvényszerűen folyamatosan romlik, tönkremegy. A „cserépedény” egyre öregebb lesz, gyengébben lát, sokszor szó szerint is. De mi van a kinccsel, ami benne van?
Igehely: 2Kor 5:1-10; Kulcsige: 2Kor 5:2 „Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat.”
Amikor ezt az igeszakaszt olvassuk tanítást kapunk arról, hogy a földi lét nem ér véget a sírnál. A hívő ember hiszi és meg van győződve arról a valóságról, hogy a földi élet után van folytatás. Pál úgy mutatja be ezt az életet, mintha most egy „sátorban” laknánk.
Igehely: ApCsel 26:18–23; Kulcsige: ApCsel 26:18 „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.”
Pál apostolt Isten elsősorban a pogányok felé való szolgálatra hívta el. Egyik kedves énekünk így szól: „Elhívtalak azért, hogy nékem szolgálj, elhívtalak azért, hogy nékem élj!” Testvérem, hová szól a te elhívásod? Emlékezz vissza, téged hol és mikor szólított meg Isten! Az apostol életében ez a pont a damaszkuszi úton jött el. Pál a déli napfénynél is világosabban hallotta az őt megszólító hangot, és engedelmesen folytatta tovább az útját, betöltve küldetését. Sokakat kivezetett a sötétségből a világosságra, hirdette az evangéliumot.