Mindennapi áhítatok

2018. március 11., vasárnap

Igehely: Lk 12:13-21; Kulcsige: Lk 12:20 „Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?”

Egyszer valaki a sokaságból a következő kéréssel fordult a jó Mesterhez: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Jézus vehette volna bizalomból fakadó megtiszteltetésnek a kérést.

2018. március 10., szombat

Igehely: Lk 12:1-12; Kulcsige: Lk 12:8 „Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.”

A bizonyságtétel egyik fontos pillér a négy lelki törvény közül az igeolvasás, imádság és közösséggyakorlás mellett. Hitünk megvallása a Szentírás szerint üdvösség kérdése: Ha száddal úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed… akkor üdvözülsz (Róm 10,9).

2018. március 9., péntek

Igehely: Lk 11:37-54; Kulcsige: Lk 11:41 „Azt adjátok oda alamizsnául, ami belül van, és minden tiszta lesz nektek.”

A felszínesség és a külső szempontokra figyelés mindig a belső lényeg kárára van. Pedig a belső a fontosabb, a láthatatlanok értéke messze meghaladja a láthatókét. A látszat kísértése ősi probléma, Káin áldozatától kezdve egészen az utolsó ítéletnapig.

2018. március 8., csütörtök

Igehely: Lk 11:33-36; Kulcsige: Lk 11:34 „A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.”

Láttál-e már olyan lámpást, amely sötétséget áraszt maga körül? Jézus az emberi szemet olyan lámpáshoz hasonlítja, amely világosságot vagy sötétséget sugároz, attól függően, hogy milyen funkcióra van állítva. Ez a hatás főleg befelé érvényesül.

2018. március 7., szerda

Igehely: Lk 11:29-32; Kulcsige: Lk 11:32 „Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál.”

A megtérés Isten csodája, ami a Szentlélek munkája és az ember tudatos döntése által történik. Ez a folyamat a bűn és az elveszett állapot felismerésével kezdődik, majd a bűnös életmód megbánásával, megvallásával és elhagyásával folytatódik.

2018. március 6., kedd

Igehely: Lk 11:14-28; Kulcsige: Lk 11:23 „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.”

Aki Jézussal és az Ő munkájával találkozik, az nem lehet semleges. Éppen emiatt, a Jézust hallgatók és Őt szemlélők hozzáállása nagyon megoszlott. Ellentétes vélemények, ellentétes érzések és megnyilvánulások jöttek felszínre.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 65:16-25; Kulcsige: Ézs 65:17 „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe.”

A teremtő Isten vágya az, hogy kapcsolatba kerüljön és kapcsolatban maradjon az emberrel. Ennek a kapcsolatnak ő maga a kezdeményezője. Először egy népet választott ki magának, parancsolataival körülírva azt az utat, amelyen megáldhatja őket. Ezt az áldást tapasztalták is mindaddig, míg le nem tértek az útról, és más istenek felé nem fordultak. Végtelen türelemmel tárta ki kezét számtalanszor a nép felé, aki nem akarta elfogadni őt...