Mindennapi áhítatok

2018. július 26., csütörtök

Igehely: Jel 3:1-6; Kulcsige: Jel 3:3 „Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.”

Aludt Jónás a Tarsísba haladó hajó mélyén, miközben Isten parancsa elől menekült (Jón 1:3.5). Aludtak a tanítványok a megdicsőülés hegyén, miközben Mózes és Illés Mesterük szenvedéseiről beszélt (Lk 9:30-32).

2018. július 25., szerda

Igehely: Jel 2:18-29; Kulcsige: Jel 2:19 „Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél.”

A város ahonnan az első európai keresztyén származott (ApCsel 16:14), a legkisebb volt a hét közül, amelynek gyülekezeteihez üzenetet küldött Jézus. „A vesék és szívek vizsgálója” megdicsérte az itt élő hívőket, habár hamar fény derült a közösség világiasságára.

2018. július 24., kedd

Igehely: Jel 2:12-17; Kulcsige: Jel 2:13 „Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónja van, de ragaszkodsz a nevemhez, és nem tagadtad meg az én hitemet Antipász napjaiban sem, aki hű tanúm, akit megöltek nálatok, ahol a Sátán lakik.”

A Krisztus gyülekezete folyamatos támadások alatt áll, jóllehet „a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16:18). Az ördög mindenütt, mindenhol, mindenféle módon megpróbál betörni (1Pét 5:8).

2018. július 23., hétfő

Igehely: Jel 2:8-11; Kulcsige: Jel 2:9 „Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.”

A Kis-Ázsia második legjelentősebb kikötővárosában lévő gyülekezet üldözött, megpróbált, szenvedő közösség volt. Jézusnak nem volt panasza ellenük, de volt számukra mennyei bátorítása.

2018. július 22., vasárnap

Igehely: Jel 2:1-7; Kulcsige: Jel 2:2 „Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.”

Az első szeretet kifejezés azokra a minőségi szeretet kapcsolatokra utal, melyekben első helyre tesszük Jézust (Mt 22:37-38), szolgálunk lelki testvéreink felé (Gal 5:13), áldjuk ellenségeinket (Mt 5:43-48) és önzetlenül segítünk bajba jutott felebarátainkon (Lk 15:25-37).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Lk 4:14–21; Kulcsige: Lk 4:21 „Ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.”

Jézus megérkezett Názáretbe, és egyenesen a zsinagógába vezetett az útja. Éppen szombat volt. A helyi „gyülekezetvezető” felkérte szolgálni. Jézus nem véletlenül választotta az Ézsaiás 61:1–2 szakaszt. Felolvasta és meghirdette küldetése lényegét. Mert a Messiás azért jött, hogy evangéliumot hirdessen a szegényeknek, és szabadulást a foglyoknak. Azért jött, hogy a vakok szemét megnyissa, a bűntől megkínzottakat szabadon bocsássa. Az idézet utolsó mondata talán a legerőteljesebb: és meghirdessem az Úr kedves esztendejét.