Mindennapi áhítatok

2019. május 3., péntek

Igehely: Ézs 12:1-6; Kulcsige: 12:1 „Azon a napon ezt fogod mondani: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt a haragod, és megvigasztaltál.”

Prófétái által Isten gyakran hívta megtérésre tőle elfordult népét. Ézsaiás által Isten előre figyelmeztette Izráelt a fogságra, mely bűnei következménye volt (Ézs 9:7-11), majd a megtérés pillanatát is kilátásba helyezte. A 12.

2019. május 2., csütörtök

Igehely: 2Kor 5:1-10; Kulcsige: 5:1 „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.”

Az ember földi életének egyik alapvető szükséglete egy hely, ahol otthon tudhatja magát, és egyik legértékesebb kincse a teste. Nagyon sok egyéb áldása az emberi életnek a fizikai állapottól és a családi légkörtől válik függővé.

2019. május 1., szerda

Igehely: 2Kor 1:3-7; Kulcsige: 1:3 „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.”

Az apostoloktól kezdve már az első század keresztyéneinek nyomorúságban volt részük. Üldöztetéseket szenvedtek el a zsidóság részéről már a gyülekezet megalakulása utáni napokban, megvetést a pogányok, később pedig nagyon szigorú ellenszegülést az államhatalom részéről.

2019. április 29., hétfő

Igehely: Zsolt 68:1-11; Kulcsige: 68:5 „Énekeljetek Istennek, zengjetek nevének! Készítsetek utat a pusztában száguldónak! Úr az ő neve, vigadjatok színe előtt!”

Jeremiás próféta az Istentől elfordult népet özvegyhez hasonlítja, (JSir 1:1) természetesen nem azért, mert Isten meghalt, hanem azért, mert a nép így, számára nem létezőként viszonyult Istenhez. Azáltal, hogy Istentől elfordultak, elhagyatottak, kiszolgáltatottak, elesettek lettek.

2019. április 28., vasárnap

Igehely: Lk 7:11-17; Kulcsige: 7:13 „Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj!”

Lukács, aki a Jézusról szóló történeteknek pontosan utánajárt, figyelemmel kísérte az események részleteit. Nain városához közeledve két sokaság találkozásáról ír: egyik csoport lelkesen követett egy élettel teli mestert, a másik egy elhunyt fiatalt és gyászoló édesanyját kísérte.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.