2024. augusztus 15.,  Mária

Mindennapi áhítatok

2019. január 2., szerda

Igehely: 1Sám 23:16-18; Kulcsige: 23:17b „Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát. Ne félj – mondta neki –, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. És szövetséget kötöttek egymással az Úr színe előtt. Dávid az erdőségben maradt, Jónátán pedig hazament.”

Mi is tervezzük a jövőt. Jónátán jó példát mutat, miként kell ezt tenni. A jövő tervezésének egyik fő alapelvét látjuk itt: elfogadni Isten tervét, akaratát. Jónátán nem lázadt fel Isten terve ellen, pedig ez számára a királyság elvesztését jelentette.

2019. január 1., kedd

Igehely: Fil 3:7-14; Kulcsige: 3:14 „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

Az újév mindig különös pillanat életünkben, mert a kegyelem megújulása ez. Ilyenkor figyelmünket előre irányítjuk, hogy mit hoz az év, mit hoz a jövő. De tudnunk kell, hogy a következő év olyan lesz, amilyenre azt az elmúlt időben megalapoztuk.

2018. december 30., vasárnap

Igehely: Jn 1:29-34; Kulcsige: Jn 1:29 „Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!”

Keresztelő János bizonyságtétele az Úr Jézusról tartalmazott egy különleges megnevezést, „az Isten Báránya”, egy különleges munkát, „elveszi a világ bűnét”, és egy különleges hivatást, „aki keresztel Szentlélekkel”.

Keresés az elmélkedések közt

2024. augusztus 15., csütörtök

Igehely: Zsid 12:4–11; Kulcsige: Zsid 12:11 „Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”

Jézus úgy mutatta be a mennyei Atyával megélt kapcsolatát, hogy az mindannyiunk számára elérhető és valóságos lehet. Úgy mutatta be az Örökkévaló szeretetét, mint egy törődő édesapa kedvességét. A zsidó férfiak számára az ötödik parancsolat megtartása magától értetődő, születésüktől beléjük nevelt cselekvés volt, aminek természetes része volt a szeretetből és féltésből fakadó fenyítés. Ezt a fenyítéket a legtöbben örömmel fogadták, mert elhitték, hogy ettől függ, hogy hosszú életet élhetnek-e békességben.