Mindennapi áhítatok

2019. szeptember 8., vasárnap

Igehely: Róm 9:1-13; Kulcsige: 9:8 „Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.”

Az első nyolc fejezetben Pál bebizonyítja, hogy Isten igazságos mind haragjának, mind pedig kegyelmének gyakorlásában. A következő részekben az apostol továbbhalad, hogy megállapítsa Isten igazságosságát úgy a zsidókkal, mint a pogányokkal való bánásmódjában.

2019. szeptember 7., szombat

Igehely: Róm 8:38-39; Kulcsige: 8:39 „Sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Az ókori Rómában egy őr sajnálkozott a keresztyén fogoly felett, akinek hamarosan meg kellett halnia Krisztusban való hitéért. Titokban megengedte, hogy a fogoly édesapát a lánya meglátogassa.

2019. szeptember 6., péntek

Igehely: Róm 8:31-37; Kulcsige: 8:34 „Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk.”

Jézus így intette Pétert és a többi tanítványt a támadás óráiban: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lk 22:31-32).

2019. szeptember 5., csütörtök

Igehely: Róm 8:26-30; Kulcsige: 8:27 „Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.”

Nem kell nagy bajnak történnie ahhoz, hogy szembesüljünk erőtlenségünkkel, gyengeségünkkel. Még a legerősebbeket is leteperheti az ellenség. Mindannyian szorultunk már segítségre, és átéltük azt a könyörületet, hogy valaki csak úgy jött, segített rajtunk a bajban, és csendesen továbbment.

2019. szeptember 4., szerda

Igehely: Róm 8:18-25; Kulcsige: 8:23 „De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.”

Üdvösségünk reménységre szól, amely meghatározza a mai napot is. Dr. G. Campbell Morgan, jeles igehirdető mondta: „Krisztus visszajövetelének tudata olyan számomra, mint egy lámpa, mely jelenemet sokkal elviselhetőbbé teszi.

2019. szeptember 3., kedd

Igehely: Róm 8:12-17; Kulcsige: 8:13 „Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.”

Naponként többször is döntéseket hozunk. Vannak ismétlődő, megszokott döntéseink, amelyek már rutinná váltak. De dönthetnénk úgy is, hogy nem kelünk fel, nem tisztálkodunk, nem tesszük többet azt, ami fárasztó, vagy amihez nincs kedvünk.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.