Mindennapi áhítatok

2020. január 12., vasárnap

Igehely: Mt 5:13-16; Kulcsige: 5:13 „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.”

Az Úr Jézus a hegyen mondott tanításában önmagát jelenti ki. Ez Ő, ilyen Ő. Jézus boldog, ezért választotta ezt az utat és minket is erre az ösvényre hív. Ezért beszélt tanítványainak arról a nyolc jellemvonásról, mellyel, ha rendelkeznek, hatással lesznek a világra.

2020. január 11., szombat

Igehely: Mt 5:1-12; Kulcsige: Mt 5:11-12 „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”

Jézus egyáltalán nem rejti véka alá, hogy aki őt követi, annak szenvedésben is lesz része. Talán ez az egyik legjelentősebb tőrdöfés a mai modern, jóléti társadalom igényeihez idomult siker evangélium képviselői számára.

2020. január 9., csütörtök

Igehely: Mt 4:1-11; Kulcsige: Mt 4:10 „Ekkor így szólt hozzá Jézus: «Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!»”

Azt mondhatnánk, hogy inkább sehogy! Csakhogy ő ezzel nem elégszik meg! Nyomunkban liheg, fülünkbe suttog, sarkunkat mardossa folyton. Ha mégis szóba kell állni vele, lássuk meg, hogyan tette ezt Jézus? Elsősorban úgy, hogy nem őrá fókuszált! Sátán szereti, ha rivaldafénybe kerül.

2020. január 7., kedd

Igehely: Mt 2:13-23; Kulcsige: Mt 2:15 „Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: «Egyiptomból hívtam el fiamat.»”

Ma reggel arra csodálkozhatunk rá, hogy Istennek milyen gondja van arra, hogy a Jézusról szóló jövendölések a legapróbb részletekig beteljesedjenek! Heródest a harag és gyűlölet vezérli, de Józsefet angyal figyelmezteti, hogy a gyermekkel és annak anyjával meneküljenek Egyiptomba.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 7:1–9; Kulcsige: Jn 7:6 „Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.”

Jézus szenvedéseit csak tetőzte családja elutasító magatartása. Nem hittek benne. Szégyellték őt. Egy alkalommal elmentek, hogy megfogják és hazavigyék, mert azt gondolták, hogy megzavarodott (Mk 3:21). A testvérei gúnyolódtak. Lényegében ezt mondták neki: Menj el Júdeába, ha már ilyen nagy csodatevő vagy! Legalább legyen a családnak is valami haszna belőled! Jézus tehát megérti azokat, akiket a saját családjuk kitagad vagy elutasít azért, mert Krisztuskövetők lettek. „Az én időm még nincsen itt.” Jézus nem az események sodrásában él, és nem emberi motivációk határozzák meg a tetteit.