Mindennapi áhítatok

2021. október 24., vasárnap

Igehely: Mt 7:7-12; Kulcsige: Mt 7:11 „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?”

Az Úr Jézus az imádkozás fontosságát gyakran hangsúlyozta. Tanítványait tanítja külön is imádkozni. Az evangéliumok szépen bemutatják imaéletét, melyben a rendszeresség, bensőségesség, őszinteség minket is imádkozásra ösztönöz.

2021. október 23., szombat

Igehely: Ézs 9:1-6 (9:2-7); Kulcsige: Ézs 9:5 „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!”

Milyen aranyos, értelmes, ügyes, nagyos! – fakad ki belőlünk sokszor, ha kisgyermeket látunk. Néhány éves korában már feltesszük a kérdést, hogy vajon mi lesz ebből a gyermekből? Jellemzői, képességei alapján próbáljuk kitalálni a pályát, amit majd befuthat.

2021. október 22., péntek

Igehely: Ézs 7:14; Kulcsige: Ézs 7:14 „Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.”

Immánuel: Velünk az Isten! Ézsaiás próféta a szír-efraimi háború idején megjövendöli Áház, júdai királynak, hogy az ellene szövetkezett izráeli és damaszkuszi királyok támadása kudarcot fog vallani. Az ígéret megerősítéseképpen arra biztatja a királyt, hogy kérjen jelt az Úrtól.

2021. október 21., csütörtök

Igehely: Jn 1:1-5; Kulcsige: Jn 1:1 „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.”

Az evangéliumok Jézus életművét és váltságmunkáját mutatják be különböző megvilágításban. Megkezdik születésével, gyermekkorával, majd tetteit, csodáit, végül halálát és feltámadását írják le. Egyedül a János evangéliuma kivétel, ahol János Jézus személyét az örökkévalóság irányából vezeti be.

2021. október 19., kedd

Igehely: Jn 8:12-14; Kulcsige: Jn 8:12 „Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Nem szeretjük a sötétséget. Nincs biztonságérzetünk, nem tudunk tájékozódni, nincs életkedvünk. Ezért fényre van szükségünk. Az élővilágunknak is szüksége van rá. Mennyivel inkább igaz ez a szellemi világra!

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.