Igehely: Lk 3:10-14; Kulcsige: Lk 3:10 „A sokaság pedig megkérdezte tőle: Akkor hát mit tegyünk?”
„Isten igéje élő és ható…” (Zsid 4:12) – valamilyen hatást vált ki a hallgató szívében. Így van ez ma is. A Lélek által hirdetett igére valahogyan válaszolnunk kell.
Igehely: Lk 3:7-9; Kulcsige: Lk 3:8 „Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.”
János igehirdetése nem volt kellemes a fülnek. Mérges kígyókhoz, a tarlóégetés tüze elől menekülő viperákhoz hasonlítani az őt hallgató tömeget, ellentmond az emberi elvárásnak. A szép külső mögött rejlő tisztátalan belső világra utalt ezzel.
Igehely: Lk 3:1-6; Kulcsige: Lk 3:6 „És meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”
Várni nem könnyű. Nehézségben, betegségben, rabságban szabadításra várni még nehezebb. A Bemerítő János szolgálatát felvezető lukácsi tudósításban idézett ézsaiási prófécia nemcsak az evangélista idejében, Tiberius uralkodásakor volt időszerű.
Igehely: Zsolt 119:89-96; Kulcsige: Zsolt 119:89 „Uram, igéd örökké megmarad, szilárdan, akár az ég.”
Életünk során mindannyiunkban felmerült a kérdés: Hogyan tovább? Meginogtak a biztosnak vélt dolgok, kifulladt az emberi bölcsesség. Ezt tapasztaltuk az elmúlt évek járványhelyzetében is.
Igehely: 1Jn 2:7-11; Kulcsige: 1Jn 2:8 „Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.”
János a világosság és sötétség viszonyáról, erejéről, hatásáról tanít. Ha túl nagy a fény, vagy teljes sötétség van, bizonytalanná válik a járásunk. Lehet, hogy ismerjük a célt, de nem látjuk az odavezető utat.
Igehely: Jel 21:10-27; Kulcsige: Jel 21:23 „És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány.”
Emlékszem arra, amikor új házba költöztünk. A város egy kiemelkedő részén, a dombtetőn, egy csodálatosan szép lakópark egyik lakásának várományosai voltunk. Izgalommal vetettük bele magunkat az ügyintézésbe. Közben nézegettük a tervrajzokat.
Igehely: Mk 2:18–22 Kulcsige: Mk 2:20 „De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak.”
Ebben a fejezetben a böjt kérdése kerül napirendre. Az Ószövetség csak a nagy engesztelés napján, évente egyszer írta elő a böjtöt, mint a bűnbánat jelét, de a farizeusok kiegészítették azt a hétfőn és csütörtökön való böjtöléssel. Ezért teszik fel a vádaskodó kérdést: „Miért böjtölnek a János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek” (18.v.)? Jézus rámutat, hogy miért nem böjtölnek az övéi (Mk 2:19–22), még szemléltetőket is használ. Először megkérdezi, hogy amíg együtt van a vőlegény a menyasszonyával, illik-e böjtölni?