Igehely: Jn 18:1-11; Kulcsige: Jn 18:6 „Amikor azt mondta nekik: Én vagyok – visszatántorodtak, és a földre estek.”
Többek között két fontos tanulságot rejt magában ez az igeszakasz. Az elsőnek az alapja a hatodik vers: „amikor azt mondta nekik: ,Én vagyok’ – visszatántorodtak, és a földre estek.”Azok az emberek, akik üldözik szóban, vagy akár cselekedetek által a Krisztusban hívőket, előbb vagy utóbb szembesülni fognak azzal az isteni hatalommal, amely ezekben az emberekben lakozik. A Jézust elfogni készülő személyek nem csupán az ő emberi voltát látták, hanem a Benne lakozó isteni erőt is. Akkor, amikor Isten gyermekei káromolva, ócsárolva vagy tisztességtelen magatartásban vannak részesítve, Isten tesz arról, hogy megmutassa magát gyermekei életében, hogy ne emberi voltunk, hanem Isten hatalma és képe sugározzon belőlünk. Csakis Isten tehet képessé bennünket arra, hogy fény és világosság legyünk a gonosz világban. Amikor a sötétség gyermekei szembesülnek a világosság fiaival, a különbség annyira nyilvánvaló lesz, hogy nem tudnak mást tenni, csak „visszatántorodni és földre esni”.
Szolgálata során Jézus nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minőségi időt töltsön tanítványaival. Ezt tette elfogatása előtt is, amikor kiment velük „a Kedron patakon túlra” (1), egy kertbe, ahol nyugodtan időzhettek. Jézus tettének folytonosságát az húzza alá, hogy „gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai” (2). Majd később írja az Ige, hogy Jézus arra utasítja az őt elfogó katonákat, hogy tanítványait engedjék elmenni, és nekik ne ártsanak (8-9). Van ebben a történetben egy másik fontos gyakorlati tanulság is: Isten gyermekei üldözve és vádolva vannak. Azonban a vádló és a tanítvány között ott áll Jézus. Lehet, hogy a vádak igazak, és azok büntetését a tanítvány kellene elszenvedje, azonban Jézus a mai napon is azt mondja a látható és láthatatlan világnak: „... ha ... engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni.” (8) A sátán Jézus tanítványait keresi. Jézus azonban azt mondja: „engedd el!” Múltbeli, megbánt bűnök miatt vádol ma a Sátán? Jusson eszünkbe az, hogy a vádlottak nem mi vagyunk, hanem egyedül Jézus. Ő kiállta a büntetést, meghalt, feltámadt és szabadulást hozott az emberiségnek. Kezdjünk el élni ezzel a lehetőséggel.
Szűcs Dániel
Imaáhítat: Imádkozzunk, hogy másokat az Úr Jézussal való találkozáshoz segíthessünk! – Mt 9:1-2
Bibliaóra: Isten beszél – a nép nyugalmat talál – Ez 34:1-31 (Aranymondás: Ez 34:31)
„Aki megalázza magát, azt Isten felemeli”
Igehely: Jób 42:1-16
Jób könyvében felismerjük Isten egyik üzenetét az ember számára: „Hisz, szól az Isten így is meg amúgy is” (Jób 33:14). Bemutatja a szenvedést, mint Istennek egyik eszközét, ami abban segít, hogy valós képet kapjunk önmagunkról, és felismerjük, hogy tehetetlenek vagyunk, bűnbocsánatra van szükségünk és megváltásra. Jób is felismerte ezt a szenvedés által. Szívében ott volt a büszkeség, az önigazság: „Igaz vagyok, de Isten megfosztott igazamtól” (Jób 34:5).
Majd elérkezett a fordulópont az életében, a nagy megpróbáltatás után, amikor felismerte és kijelentette: „Tudom, hogy mindent megtehetsz”. Szíve teljesen megnyugodott, mert bocsánatot kért. (6) Megvetette saját magát, ennek következtében Isten magbocsátott neki, és teljesen helyreállt Istennel való kapcsolata. Ez abban mutatkozott meg, hogy Elifáznak és barátainak hét bikát meg hét kost kellett égőáldozatként bemutatnia, és Jóbnak imádkoznia kellett érettük, miután az Úr jóra fordította sorsát. (10)
Ez a példa sokat mond nekünk is. Ha az ember Istennel kerül szembe, akkor látja meg igazán elveszett állapotát, ami bűnbánatra és alázatra fogja késztetni. Mihelyt az ember beismeri méltatlanságát, Isten lehajol hozzá, felemeli, majd áldásban részesíti. Jób helyesen döntött, amikor megadta magát Istennek. Megalázkodott állapotában Jób szíve egész közel került Istenhez. Az igazi alázatosság ma is áldást von maga után. Az Úr kész felemelni, helyreállítani és megbocsátani. Az alázat egy olyan magatartás, ami őszinte lelkiismeretről tanúskodik.
Isten nem változott, ismeri helyzetünket, gondjainkat, fájdalmainkat és betegségeinket. Ő kész rajtunk is segíteni, terheinket elveszi. Ezért szükséges, hogy megalázzuk magunkat, ahogyan Jób is tette. Erre buzdít Péter is: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.” (1Pt 5:6) Legyen ez számunkra is komoly figyelmeztetés, és éljünk a Biblia tanítása szerint.
Szűcs Dániel
