2025. január 7., kedd

DÉLELŐTT | 
Jézus a pusztában

Igehely: Mk 1:12–13 „A Lélek pedig azonnal kivitte őt a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.”

Jézust Isten Szelleme vezette a pusztába, ahol az ördög negyven napig kísértette (13.v.). Bebizonyosodott, hogy Ő nem követ el bűnt. Aztán angyalok szolgáltak neki (Mt 4:11), mivel a kísértés alatt semmit sem evett (Lk 4:2).

A kísértéseket a hívő ember sem kerülheti el. Minél szorosabban követi valaki az Urat, annál erőteljesebbek lesznek a próbák, hisz a Sátán nem vesztegeti lőporát a névleges keresztyénekre. A kísértés még nem bűn. A bűn abban van, ha engedünk neki. Saját erőnkkel nem tudunk ellenállni, de a bennünk lakozó Szentlélek jelenti a hívő ember erejét (ApCsel 1:8). Van, amit nekünk kell megtennünk a győzelem érdekében: fel kell vennünk Isten minden fegyverzetét (Ef 6:10–18).

Jézus megkísértése bemutatja: olyan főpapunk van, aki együtt tud érezni velünk. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek (Zsid 2:18).

A kísértés arra irányult, hogy Jézus Istentől a Sátán oldalára álljon, de Ő nem vétkezett. A kísértésnek fordított görög szó itt azt jelenti, hogy próbának vetni alá. Ezért amikor az élet próbáinak vagyunk kitéve, biztosak lehetünk abban, hogy Jézus megsegít minket, és együtt érez velünk, mert Ő is szembesült ezekkel.

Dóczi György

DÉLUTÁN | 

Hálaadás a fejlődő gyülekezetért

Igehely: Fil 1:1–11 Kulcsige: Fil 1:3-4 „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért.”

A Filippiekhez írt levél az öröm levele. Az első soroktól végig követhetjük, mennyire túlcsordul Pál szívéből az öröm. Ha valakinek nem fontos az, amiről itt Pál beszél, akkor abban nem is vált ki örömöt. De Pálnak ezek voltak fontosak: Krisztus volt az élete és az evangélium ügye mozgatta. Micsoda öröm, hogy voltak, akik befogadták az igét, megtértek, gyülekezet alakult. Első perctől kezdve Pállal együtt dobogott a szentek szíve, részt vettek mindenben, amit Pál végzett. Mi a te örömöd forrása? Mi a célod az új év kezdetén?

Pál hálát ad mindegyik testvéréért és nagy örömmel imádkozik értük. Tanúja volt mindannak a munkának, amelybe a filippi gyülekezet is bekapcsolódott az evangélium terjedéséért; sőt annyira közel voltak egymáshoz a gyülekezet tagjai, hogy semmilyen helyzetben sem hagyták magára az apostolt. Te is vágysz erre a közösségre?

A gyülekezet szeretetének tovább kell növekednie ismeretben és a dolgok megítélésének képességében. Erre nagy szükség van a mindennapi élet harcaiban, nehézségeiben, mert a szeretetnek bölcsnek is kell lennie arra, hogy mikor mit tegyen. Így tud különbséget tenni a jó és rossz között és helyesen cselekedni, amit soha meg nem bán!

Dóczi György

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.