2024. augusztus 25., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Nem vagyunk fegyvertelenek az ördöggel szemben

Igehely: Ef 6:10–20; Kulcsige: Ef 6:11 „Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.”

Minden veszélyes szakmának megvan a maga kötelező védőöltözete. A tűzoltó nem azért vesz tűzálló ruhát, mert annál nincs kényelmesebb, hanem mert ebben tud úgy menteni, hogy túl is élje. A katona sem divathóbortot követ, amikor harci díszbe öltözik, csak azt teszi, amit tennie kell.

A lelki élet háborús övezetnek számít. Itt az ördög mesterkedik, és nem átall az életünkre, hitünkre, kapcsolatainkra, érzéseinkre törni bármelyik pillanatban. S ha tudjuk, ki az ellenség, s azt is, hogy kinek az oldalán állunk, no meg azt, hogy honnan nyerhetjük az erőt, akkor nem esik nehezünkre ebben a hadakozásban néhány alapvető szabályt betartani:

Az első szabály: Fel kell öltözni! A második: Az Isten egyenruhájába. A harmadik: MINDENT magunkra kell ölteni! Ahogy egy katona nem kérdezheti az őrmestertől: „Tessék mondani, ezekből választhatok?”, ugyanúgy a hívő számára sem a lelki divat ilyen-olyan széljárása dönti el, hogy magára veszi-e az Isten hadi öltözékét, vagy lecseréli azt valami modernebbre. Ez az öltözet ugyanis egy olyan Isten által meghatározott „szerelék”, amely mind a védelem, mind a támadás eszközeit biztosítja. Ez fog bennünket olyan képességekkel, készségekkel felruházni, amelyek nem jönnek az emberi természetből: „az Úr erejével” ruházza fel a keresztyént, hogy ellenállhasson olyan szellemi hatalmasságoknak és erőknek, amelyek játszi könnyedséggel elbánnának vele. Fürdőnadrágos wellness-keresztyénként biztos kudarcra van ítélve az ember.

Ezért aztán lelkünk ellensége is megnézi magának a hívő embert. Számára nem ellenfél az, akin leng-lóg a keresztyénsége, mert nincs rajta az igazságszeretet öve. Kétségbeesésbe tudja kergetni azt, akiről hiányzik az üdvösség sisakja, mert nincs üdvbizonyossága. Könnyen sebezhető, akiről hiányzik a megigazulás mellvasa, és nem védi a hit pajzsa. A békesség evangéliuma hirdetésének készsége márkanevű saru nélkül csak sántikálni lehet. S mindez mit sem ér, ha valaki nem tudja helyesen forgatni a Lélek kardját, ami az Isten beszéde.

Nem kellene sok új, divatos és korszerű „öltözékünket” visszacserélni arra, amit győzelemre fejlesztett ki az Úr?

Kulcsár Tibor

Imaáhítat: 

Ajánljuk fel tagjainkat Istennek: „Szolgálatára!” – Róm 6:13

Bibliaóra: 

Elnyeritek a dicsőség koszorúját – 1Pt 5:1-14 (1Pt 5:4)

DÉLUTÁN | 

Sámson bukása

Igehely: Bír 16:4–21; Kulcsige: Bír 16:16 „Amikor mindennap zaklatta és gyötörte szavaival, halálosan megunta a dolgot.”

Vajon megmenthet-e bárkit is az a tudat, hogy ő az Isten választottja? Valami miatt sokan azt hiszik, hogy Isten is olyan, mint az ember. Saját választottjaira másként néz, mint a többiekre; ha kell, szemet huny a hibáik, bűneik felett, hiszen mekkora szégyen lenne Isten családjára nézve, ha pont az ő speciális áldásával felruházott emberek nem élvezhetnének egy kis kivételezést?

A Biblia kijózanító választ ad erre a kérdésre. Isten nem elleplezi, de leleplezi bűnbe esett szolgáit. Sámson – már csak különleges születése miatt is – az Ószövetség egyik legnagyobb szentje lehetne. Amikor azonban végignézzük Delilával való játszadozását, s azt az öntelt hozzáállást, ami azt sugallja: „velem aztán nem történhet semmi baj, hiszen bármiből kivágom magam!” – megborzadunk. Vajon azért adta neki Isten a különleges erőt, Lelkének jelenlétét (v.ö. Bír 13:24), hogy ledér nőkre fecsérelje erejét és idejét? Ugye, nem!

„Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” (Péld 16:18) – állítja az Isten igéje. Keresve sem találhatnánk jobb példát erre Sámson eseténél. Delila nem az egyetlen nő a történelemben, aki, a végletekig feszítve a húrt, kiszedte egy férfiból a legféltettebb titkát. Sámson se az egyetlen férfi, aki nem tudott különbséget tenni igaz szerelem és vad testi gerjedelem között. Ki kell mondanunk: Sámson nem Delila áldozata. Sámson saját kívánságától, vágyától vonva és csalogatva jutott el abba a mélységbe, ahonnan nem volt számára visszaút. És ne mondja senki: „Lehet, hogy Sámson belebukott, de én majd ügyesebb leszek!” Az élet számtalan bizonyítékkal szolgál ennek ellenkezőjére. A bűn elleni harcot mindjárt a kísértés megjelenésénél kell elkezdeni. Minél inkább belemerül valaki, annál nehezebb lesz megállni. A bűn hasonlít arra az erecskére, amely egy felhőszakadás következtében hömpölygő folyóvá duzzad, s mindent elpusztít, ami útjába kerül. Ha játszadozunk vele, egyszer csak már ő játszik velünk.

De azért ismerjük Jézust, hogy hozzá meneküljünk! S ha kell, szembefordulva saját magunkkal, az Úr erejével ellenálljunk az ördögnek. Mert nem igaz, hogy muszáj elbukni. Krisztus által van kimenekedés!

Kulcsár Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.