2024. augusztus 27., kedd

DÉLELŐTT | 
Krisztusban van a megigazulásunk

Igehely: Róm 10:1–13; Kulcsige: Róm 10:4 „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.”

Milyen sok félreértésre adott már okot, ha valaki egy-egy Bibliából kiragadott részt próbált a hit zászlajára tűzni, és mindenek feletti igazságként hirdetni! Mózes azt mondta: „Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok” (5Móz 18:15)! Ezzel tulajdonképpen kijelölte a történelemben azt a pontot is – Krisztus megérkezése – ameddig ez a törvény hatályban van, és amitől kezdve valami új veszi kezdetét.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy amikor Krisztus megérkezett, akkor a tízparancsolat igéi egyszerre feleslegessé váltak volna. Maga Jézus mondta, hogy nem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse (értsd: ami eddig félig volt, színig töltse) Isten törvényét. Ha valaki elolvassa a hegyi beszédet (Mt 5–7. fejezetek), világosan megértheti, hogy mit jelent ez a magasabb szintre emelés. És azt is láthatjuk az evangéliumokból, hogy Isten minden ígérete Krisztusban valósággá vált, tehát érvényre, teljességre jutott, azaz céljához ért.

Mi Krisztusban kaptuk meg azt a lehetőséget, hogy Isten gyermekei legyünk. Nem kiszolgáltatott bábjai egy felettünk levő hatalomnak, hanem önként, hálából szolgálva annak az Úrnak, aki nem sajnálta a saját életét áldozni azért, hogy nekünk életünk legyen, mégpedig örök életünk! De vajon hisszük-e ezt?

Kulcsár Tibor

DÉLUTÁN | 

Gedeon bukása

Igehely: Bír 8:22–32; Kulcsige: Bír 8:27 „Gedeon éfódot csináltatott abból, és felállította a városában, Ofrában. Ott paráználkodott azzal egész Izráel. Csapda lett ez a dolog Gedeonnak és háza népének.”

Gedeon mindig figyelt az Úrra. Gedeon szinte mindig figyelt az Úrra. – Ez a két mondat majdnem ugyanaz! De ha végiggondoljuk, azonnal látjuk, hogy az eredmény szempontjából akkora a különbség, mintha azzal dicsekedne egy pilóta, hogy száz repülésből 97-98 sikeresen végződött. És mi van a maradékkal? A sikertelen repülések eredményeként hány gép veszett oda, hányan haltak bele, vagy ment tönkre az életük? S ha erre a pilóta a vállát vonogatja, és azt mondja, hogy ő eddig túlélte, az meglehetősen felelőtlen válasz, ugye?

Gedeon a nagy győzelem után talán úgy érzi, hogy most már egyedül is tudja, mit kell tennie. Dehogy akart ő bálványt csinálni! Inkább szent emlékhelynek kellene nevezni az általa készített arany efódot. „Csapda lett ez a dolog.” – állítja a Szentírás.

Tehet erről Gedeon? Már hogyne tehetne! Amikor a tízparancsolatban Isten megtiltotta a faragott képek készítését, akkor az emberszív babonás hajlamai is ott voltak a tiltás okai mögött. Amikor Gedeon figyelmen kívül hagyta Isten utasítását, csapdát állított népének, de önmagának is.

De hát csak jót akart! – mondhatjuk erre. Ám az Isten dolgaiban a jószándékra való hivatkozás néha pont az engedelmesség hiányának elpalástolására szolgál...

Kulcsár Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?