2024. augusztus 28., szerda

DÉLELŐTT | 
Hirdetik az evangéliumot

Igehely: Lk 7:18–23; Kulcsige: Lk 7:22 „Ezért így válaszolt nekik: «Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik.»”

Vannak olyan élethelyzetek, amikor a hívő emberre rátör a kétség. Egy-egy mély válsághelyzet alapvető kérdéseket hoz felszínre, amiről talán mi magunk sem tudtuk, hogy a szívünk mélyén ott van. Ilyen helyzet volt Jánosnak a börtön. Ekkor már hónapok óta börtönben lehetett, s bizonyára várta, hogy az általa meghirdetett Isten országa, s benne a Krisztus személye nyilvánvaló győzelmet arasson a bűn és a bűnös emberek hatalmaskodása felett. Ám a hatalom még mindig a Heródes-félék kezében van... „Te vagy-e az eljövendő, vagy még tovább kell várni?” – szakad ki a kérdés annak az embernek a szívéből, aki nyíltan hirdette Jézussal kapcsolatban, hogy ő a Vőlegény (Jn 3:22–36), a Fiú, akiben mindenkinek hinnie kell.

Jézus nem magyarázkodik, csak rámutat azokra a jelekre, amiket a próféták előre megmondtak, a legvégére hagyva: „a szegényeknek az evangélium hirdettetik.” Nem egyszerű felsorolás ez, sokkal inkább fokozás, a jelek, csodák felsorolásának legvégére hagyva a legeslegfontosabb csodát, az evangélium hirdetését. Mert minden csoda földi, mulandó, de az evangélium – az Isten szabadító, megmentő kegyelmének meghirdetése – örökkévaló gyógyulást hoz a léleknek!

Vajon számodra is a legnagyobb csoda az evangélium, kedves velem együtt imádkozó testvérem?

Kulcsár Tibor

DÉLUTÁN | 

Futok egyenest a cél felé

Igehely: Fil 3:12–16; Kulcsige: Fil 3:14 „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

A sporttörténelem igen sok olyan sporteseményről tud, ahol egy sportoló éppen annak következtében veszített, hogy korán kezdett ünnepelni. Bár biztosnak látszott a győzelme, végül megelőzték. Sokan nem értik, hogy Pál miért ilyen „bizonytalan”, miért mondja: „Én nem mondom, hogy már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék...” Hát nincsen üdvbizonyossága? Dehogy nincs! Erről a Timóteusnak írt 2. levelében ezt írja: „tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” (2Tim 1:16). Csak éppen azt is tudja, hogy a győzelmet a célban hirdetik ki, nem pedig a cél előtt. Tehát futni kell, mégpedig kitartással és nekifeszülve. S nem jó a célról levenni a szemet, mert az éppen uralkodó vallási és társadalmi irányzatok szem előtt tartása könnyen céltalan rohangálássá változtathatja a futásunkat.

Márpedig az ördögnek soha semmi kifogása nem volt a rohangáló keresz-tyénekkel kapcsolatosan. Csak fussanak, hogy a lelkük szakad bele, ha nem a cél felé futnak! Kijózanító Pál önvallomása: „nekifeszülve futok, egyenest a cél felé”, nem feledve, hogy a célban mennyei jutalom vár.

Kulcsár Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jel 1:4–8; Kulcsige: Jel 1:8 „Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.”

Advent van, az Úr közeledik, eljön, megérkezik. Készülj a találkozásra! Évekkel ezelőtt hallottam egy történetet egy nagy óceánjáró hajóról, amelynek egyik oldalában, éppen a motorháznál, egy nagy törés keletkezett, amit nem tudtak befoldozni. A hajóskapitány a hangosbemondón mindazokat, akik a hajó másod- és harmadosztályán voltak, áthívta a luxusrészlegre. Ehetnek és ihatnak, amit szeretnének, érezzék jól magukat. Hangos éljenzés és öröm tört ki az emberekből, és azt kiáltották, hogy ő a világ legjobb hajóskapitánya. Tényleg az volt?