2024. október 23., szerda

DÉLELŐTT | 
Jósafát és a dicsőítők csodás harca

Igehely: 2Krón 20:20–30; Kulcsige: 2Krón 20:22 „Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek.”

Igénk Jósafát győzelmét írja le Ammon és Moáb királyai fölött. A győzelmet megelőzte, hogy a veszély ismeretében Jósafát Isten akaratát kereste. Böjtöt hirdetett, és a nép együtt könyörgött vele, amikor nyilvánosan imádkozott (4.v.). Az ilyen közös megalázkodásnak és Istenre utaltságnak az az eredménye, hogy az Úr megsegíti a benne bízókat. Az Úr Lelke felindította Jahaziélt, aki prófétált: az Úr győzelmet ígér (13.v.). Amikor a király és Jósafát elhitték az Úr üzenetét, már csak az maradt, hogy a harc helyett Istent dicsőítsék és magasztalják. Úgy győztek, hogy ezért semmit sem kellett tenniük. 

A dicsőítés válasz arra, amit Isten tett, vagy ígért. Nem magában a dicsőítésben van az erő, hanem abban, hogy az ember hisz és bízik abban az Istenben, aki cselekszik, vagy aki az ígéretet tette. Az Úrban való bizalom egyrészt békességet ad, másrészt lehetőséget biztosít Istennek arra, hogy csodálatos módon cselekedjen az életünkben. Jósafát nagyon félt, amikor meghallotta, hogy az ellenség közeledik. A prófétai szóban bízva azonban nyugodtan szemlélhette, és örülhetett annak, amit Isten értük cselekedett.

Kovács József

DÉLUTÁN | 

Nagy a mi Urunk és igen hatalmas

Igehely: Zsolt 147:5–20; Kulcsige: Zsolt 147:5 „Nagy a mi Urunk és igen erős, bölcsessége határtalan.”

Ma este egy újabb természeti zsoltár van előttünk, amely Isten nagyságáról, hatalmáról és bölcsességéről szól. A természet szemlélése és megtapasztalása mindig lelkesítő a hívő ember számára. Azért, mert az Alkotót látja benne. Ez hódolatra készteti.

Isten nagysága nemcsak személytelen erőben mutatkozik meg, hanem abban is, ahogy lehajol az emberhez – a bűnös emberhez. Ilyen nagyon lehajolni igazán csak a hatalmas tud. 

„Támogatja az alázatosakat” (6.v.). Ezért Isten iránti hódolatunk felülhaladja azt, ami a természet csodája miatt van bennünk. Az a hatalmas Isten, aki teremtette és fenntartja a mindenséget, odahajol az emberhez. Az alázatoshoz. Tehozzád most, a nap végén. A büszke ember, aki magát felemeli, távolabb van az Istentől, mint az, aki magát megalázza.

A mi nagy és igen hatalmas Urunk az istenfélőkben gyönyörködik (11.v.). Megdöbbentő! Bennem, benned! Mit lát az Isten, hogy gyönyörködik? Azt, amivé leszünk, amikor megváltó, megszentelő és megdicsőítő munkája Jézus Krisztus által célba ér bennünk.

Kovács József

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 9:30–10:10; Kulcsige: Róm 9:9 „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.”

Azt szokták mondani, hogy a hit mindenkinek magánügy. Ez nem igaz. Jézus ezt mondja: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt” (Mt 10:32–33). A tanítványok Jézus feltámadását nem hitték el, akkor se, ha olyanokkal beszéltek, akik találkoztak a feltámadott Jézussal. Szükséges volt a személyes találkozás Vele. Mivé váltak a találkozás után? „Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4:20)