Igehely: 1Pt 3:8-12; Kulcsige: 1Pt 3:8 „Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.”
A Jakab levelében azt olvassuk, hogy „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jak 1:21). Más szóval minden Istentől ered. Az Ószövetségben Isten elhívta az ősatyákat, majd a papokat és a prófétákat, hogy áldást mondjanak az Úr nevében (5Móz 21:5). Az édesapák is áldásközvetítők voltak. Az Újszövetségben viszont Isten legnagyobb áldása a világnak Krisztus és a gyülekezet. Királyi papságnak, szent nemzetnek nevezi az Ige a hívők közösségét (2Pt 2:9), akiket arra hívott el, hogy só és világosság legyenek ebben a romlott világban, valamint, hogy áldást örököljenek (9.v.). A Krisztussal való közösségből merítik azokat az áldásokat, amelyek az egymással való közösségüket is éltetik és az egységet építik: együttérzés, testvérszeretet, könyörület, alázat, jóindulat. Minden közösséget romboló viselkedést viszont megtagadnak, nem adnak annak helyet.
Isten áldásának a csatornája vagy-e a közösséged számára? Építi-e az egységet a beszéded és a viselkedésed?
Kis Ottó Károly
Te adsz győzelmet
Igehely: Zsolt 144:1-11; Kulcsige: Zsolt 144:10 „Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől.
Dávid imádsága áll előttünk abból az időből, amikor bőven kijutott neki a háborúból. A hívő ember kiváltsága, hogy imában Istenhez fordulhat segítségért, amikor bajban van (Zsolt 50:15). Napjainkban is háború dúl a szomszéd országban, de mi csak a médián és a velünk élő háborús menekültek beszámolóin keresztül értesülünk arról, hogy mit is jelent a háború. Tudjuk, hogy nemcsak fizikai, hanem szellemi harc is létezik (Ef 6:10–12), ami viszont minket is érint. Egy biztos, hogy aki háborúzik, az győzni akar. Dávid tudja, hogy csak Isten ad győzelmet és szabadulást a királynak. Ezért imájában előbb Istenhez fordul (1–2.v.) és áldja az Urat. Megvallja, hogy ki számára Isten: kőszikla, oktató, jótevő, erősség, vár, a menekülés helye. Majd önmagára néz, az emberre (3–4.v.), és lehelethez, tűnő árnyékhoz hasonlítja magát. Gyenge és mulandó, Isten mégis törődik vele. Végül kéréseit sorolja fel (5–8., 11.v.).
Szeretnél győztes lenni a lelki harcaidban? Fordulj Istenhez, és legyen ez a te imádságod is!
Kis Ottó Károly
Új hozzászólás