2017. augusztus 20., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Közösségben Istennel, de nem akárhogy

Igehely: 2Móz 33:1-11; Kulcsige: 2Móz 33:10 „Amikor az egész nép látta, hogy ott áll a felhőoszlop a sátor bejáratánál, az egész nép fölkelt, és mindenki leborult sátra bejáratánál.”

Aki közösségben van az Úrral, az meghallja az Úr szavát, ahhoz beszél Isten, nemcsak magáról, hanem másról is. Kijelentéseket kap, amelyeket csorbítatlanul kell továbbítani. A mai igeszakaszban megfigyelhetjük, hogy amit az Úr Mózesnek mondott, azt a nép is meghallotta. Aki tehát közösségben van az Úrral, azt Isten eszközként használja. De csak az lehet az Isten eszköze, csak az fogja csorbítatlanul továbbadni a fentről jövő üzenetet, aki közösségben van az Úrral. Beszélhet-e hozzád az Isten? Érted-e az Úr szavát? Használhat-e téged az üzenet átadására? Aki közösségben van az Úrral, az tudja, hogy a szent és a profán (közönséges) dolgok között különbséget kell tenni. Az egyiket a másiktól el kell választani. Az Úr jelenlétét nem viselheti el a bűnökkel megterhelt ember. Veszélyes dolog tisztátalan, közönséges módon közeledni Istenhez. Mózes ezért a szent sátort kivitte a táborból. Azért, hogy nyilvánvaló legyen: aki az Úrhoz közelebb akar kerülni, annak a táborból ki kell menni. Mindazt, ami szentségtelen, közönséges, tisztátalan, hátra kell hagyni. Ó, bárcsak a mi időkben is nyilvánvaló lenne ez az igazság előttünk! Annyi mindent képes az ember bevinni az Úr házába, a szószékre, az istentiszteletre, hogy alig látszik a különbség a világi és a szent dolgok között. Az öltözet, az ékszerek, a beszéd sokszor annyira közönséges! Csoda, hogy nem emészti meg az Úr az övéit! Vagy azért nem történik olyan tragédia, mint Nádábbal, Abihúval, Úzzával és Anániással, Safirával, mert az Úr Jézus áldozata bőséges kegyelmet jelent az ilyen esetekben is? De azért ne vétkezzünk, hogy még több kegyelmet kapjunk! Vagy nincs is ott az Úr, ahol közönséges, szentségtelen formában gyakorolják az „istentiszteletet”? Amikor tehát az Isten házába jövünk, amikor az ő jelenlétébe szeretnénk kerülni, akkor készüljünk fel a vele való találkozásra! Először úgy fogadott el, ahogy voltunk. Megtisztított, meggyógyított, új életet adott, de miután a gyermekei, a népe lettünk, elvárja, hogy megtisztítsuk magunkat, mint ahogy ő maga is tiszta! Aki közösségben van az Úrral, az áldott ember. Mindenki észreveszi, hogy „nem e világból való”, mert Isten is bizonyságot tesz róla. Jelek és csodák kísérik életútját. Az Úr barátjaként bírja azt a bizalmat és hatalmat, amely által nemcsak magáért, hanem az övéiért is közbenjárhat. Az Úr munkálja bennünk azt az elhatározást, hogy a vele való közösségért lemondunk mindenről és mindenkiről, ami, és aki e világhoz kötne minket! Ámen!

Veress Efraim

Imaáhítat: 

Magasztaljuk a történelmet irányító Urat! – Dán 2:20-21

Bibliaóra: 

Hirdesd Isten irgalmasságát! – 1Sám 1:1-19, 26-2:2

DÉLUTÁN | 

„Az Urat keressétek, és éltek”

Igehely: Ám 5:1-20; Kulcsigék: Ám 5:4-6 „Ezt mondja az Úr Izráel házának: Engem keressetek, akkor életben maradtok! Ne keressétek fel Bételt, ne járjatok Gilgálba, Beérsebába se menjetek! Mert Gilgál fogságba jut, Bétel pedig megsemmisül. Az Urat keressétek, és életben maradtok! ”

Ámósz próféta az Istentől elfordult népről szól. Szavai siratóénekké formálódnak szívében, ajkán, amint elesett népéről tanúskodik. Ámósz az Istentől jövő ítéletet és kegyelmet hirdeti. Halljátok meg ezt az igét! - tolmácsolja a próféta Isten üzenetét az i.e. 8. században, mely egybecseng a testet öltött Isten kiáltásával: „Akinek van füle, hallja!” (Mt 11:15) és a Szentlélek Isten figyelmeztetésével: „Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” (Jel 2:7). A próféta által hirdetett igék szerint az ítélet Izráel házának hanyatlásában fog megnyilvánulni, amelynek vége az egész népre kiterjedő gyász lesz. Ez be is teljesedett a zsidó népen az asszíriai és babiloni fogságtól egészen napjainkig. De azért szólt és szól az Úr, hogy választott népe és minden ember (1Tim 2:3-4) hallja meg az Ő beszédét, és fogadja el a felajánlott kegyemet. Arra hívta régen, és hívja ma is teremtményeit, hogy Őt keressék és ez által éljenek. Ebben a keresésben az isteni törvénynek és igazságnak, valamint a jóra való törekvésnek fontos szerepe van. A választott nép, s főként választott vezetői a táplálékként adott isteni szót, a törvényt méreggé tették, az igazságot a szegények kizsákmányolásával földre tiporták, nem a jóra törekedtek, hanem sok bűn és nagy vétkek által törtek meg életeket. Az Újszövetség első tanítványait is Isten keresésére bíztatta Jézus (Mt 6:33), s nekünk, utolsó időkben élőknek is ez a feladatunk: keresni az Urat. De hogyan is szerezhetünk érvényt mi az Úr tökéletes törvényének? Hogyan kellene fenntartanunk Isten minden korban érvényes igazságát? Ha élünk azok szerint! Ha életpéldánk és szavaink érthetőek és élhetőek a környezetünkben élő emberek számára. Hogyan is törekedhetünk a jóra mi, akik kiválasztottságunk ellenére is esendő, rosszra hajlamos emberek vagyunk? Isteni segítséggel, amelyről az Úr biztosít. Biztosította Izráelt is: éltető jelenlétéről megtérésük idején, vagy ítélő jelenlétéről engedetlenségük következményeként. Ő ma is úgy fordul felénk, mint az ítélet és a megbocsátó kegyelem Istene. Forduljunk mi is felé, keressük Őt!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).