2023. augusztus 10., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Igaz álom és bizonyos magyarázat

Igehely: Dán 2:36-49; Kulcsige: Dán 2:45b „A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata.”

Ha egy csoportkép kerül a kezedbe, te is először magad keresed meg a képen? Nebukadneccar sem volt ezzel másképp. Az álom jelentéséből mintha csak egy dolgot jegyzett volna meg: hogy az aranyfej őt jelképezi. Pedig a szobron kívül egy bizonyos kő is szerepelt az álomban, amelyik a király számára ítéletet hozott.
Dániel és minden hívő számára viszont Isten ígéretét jelenti ez a kőszikla. Bármilyen igazságtalan helyzetben is élünk, mindez csak átmeneti. Isten országa viszont örök, és mi ennek az országnak vagyunk az állampolgárai. Sőt, Istennek vagyunk a gyermekei! „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8:17) Ez az ígéret pedig erőt ad ahhoz, hogy hűségesen kitartsunk Isten mellett a körülményektől függetlenül.
Szoktál úgy gondolni a téged ért igazságtalanságokra, mint lehetőségre, hogy Jézussal együtt tűrj? Mit jelent számodra az, hogy csak Isten országa örök?

Szűcs Frigyes

DÉLUTÁN | 

A rossz irányt időben le kell leplezni

Igehely: 3Jn 9-11; Kulcsige: 3Jn 10a „Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket.”

A gyülekezeti élet egyik legnagyobb áldása, hogy testvéreinkkel együtt követhetjük Jézust. Szükség is van a közösségre, hiszen a helyén mondott bátorítás és intés is áldásul szolgál. Más alkalommal pedig mi fejlődhetünk azáltal, hogy segítünk testvéreink terheinek hordozásában.
Ilyen volt az a házi közösség is, amelyikhez Gájusz is tartozott. János figyelmezteti, hogy időben le kell leplezni azt, ha valaki a közösségből rossz irányba halad. Még nagyobb a veszély, ha a tévúton járó másokat is befolyásol. Az apostol azonban nem ragad le a „problémás” tagnál, hanem gondja van a többiekre is. Figyelmezteti Gájuszt, hogy nem elég az, ha nem követi a rosszat. Tudatosan döntenie kell a jó mellett. „Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót” (3Jn 11). Mi se vegyük le szemünket a célról! Ha testvérünk megbotlik, segítsünk neki felkelni, és haladjunk tovább Jézus nyomdokában.

Szűcs Frigyes

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.