Igehely: Zsolt 139:1-24; Kulcsige: Zsolt 139:14 „Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.”
Bármilyen távolságok és mélységek nyíljanak térben és időben (sőt rajtuk túl is), a hívő ember boldogan nyugtázza: ott van az Isten! Miként balgaság volna egy pillanatra is azt gondolni, hogy Ő valamiről nem tud, éppen úgy balgaság volna egy pillanatra is nem gondolni arra, hogy Ő mindentudó, mindenütt jelenvaló. Gondolataink, álmaink nyilván vannak előtte, akárcsak sejtjeink alkotóelemei – éppen ezért nincs helye szótárunkban a „szerencse”, a „véletlen” szónak. Micsoda biztonság, hogy gondja van ránk, hogy szemmel tart, hogy minden elképzelést és reménységet felülmúlóan magasztosak a velünk kapcsolatos szándékai! Micsoda lehetőség, hogy beszélgethetünk Vele, Aki napjaink számát is bölcsen meghatározta! Micsoda áldás, hogy Igéjének világosságában megérthetjük, milyennek lát minket, és hogy a romlás útjai helyett miként haladjunk az örökkévalóság ösvényén! Kívánjuk hát az Ő jelenlétét szüntelen, és mondjuk szavunkkal, életünkkel: „Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy!” „Mily drágák nekem szándékaid, Istenem!”
Kiss Lehel
Múltba és jövőbe tekintés év határán
Igehely: Zsolt 143:1-12; Kulcsige: Zsolt 143:5 „Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain.”
Lassan múlttá merevedik a mai nap is, és történelemmé szépül az esztendő. Nagyobb része nyomorúság és fáradság volt (Zsolt 90:10), de minden pillanata kegyelem. Az idő múlása megállni késztet, a „régi napokra” emlékezni, amelyek mindenikében megmutatkozott a mi bűnt megbocsátó és megtartó Istenünk jósága. Nem lehet kétségünk afelől, hogy minden nyomorúság, üldöztetés, az eső nélküli idők javunkat szolgálták, szolgálják. Visszaemlékezünk és elmélkedünk – az áhítat drága percei ezek! Ugyanakkor, miként a zsoltáríró, epekedve szemléljük az Urat, aki jelenlétével még mélyebb vágyat fakaszt a szent élet, a romolhatatlan ország után. És mivel itt van az Úr, imádkozva nyújtjuk felé a kezünket, s szívünket feltárjuk előtte. Elmélkedés. Vágyakozás. Imádság. Jobb lett volna belőle több, mélyebb, igazabb! – de ha élünk, erre fogunk mind jobban törekedni. Az Úr tovább fog tanítani akaratának teljesítésére, és az Ő jó Lelke fog vezérelni az egyenes úton. Elnémítja a gonoszt, aki életünkre tör, s mi egyre hangosabban áldjuk Őt: „Hű és igaz vagy Te!”
Kiss Lehel
